Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2015. december 23., szerda

Mákosguba torta madártej krémmel




Mák rajongóknak kötelező elkészíteni! :)
Ez az édesség tortaként elkészítve még finomabb, mint a hagyományos változat. Egy ünnepi asztalon is igazán szépen mutat így torta formájában, ráadásul előző nap elkészíthetjük, így a friss fogásokra több időnk marad.

Hozzávalók 28 cm-es tortaformához (7-8 főre):

A mákosgubához:
  • 10 db kifli
  • 1 liter tej
  • 10 dkg vaj + 1 ek a kenéshez
  • 3 db tojássárgája
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg darált mák
  • 5 dkg mazsola
  • 1 kk őrölt szegfűszeg
  • 1 db citrom reszelt héja

A krémhez:

  • 4 db tojássárgája
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • kb 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kk vanília aroma
  • 4 dl tej
  • 15 dkg vaj


A tetejére:

  • 3 dl habtejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 1-2 evőkanál porcukor
  • 1 ek mák a díszítéshez


Elkészítés:

Először elkészítjük a mákosgubát: az enyhén szikkadt kifliket felkarikázzuk. A mazsolát kevés vízbe áztatjuk. A tejet és a vajat összemelegítjük. A tojássárgákat kikeverjük az 5 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a langyos vajas tejhez öntjük. Lassú tűzön egy kicsit besűrítjük. A darált mákhoz hozzáadjuk a szegfűszeget, a citromhéjat és a cukor másik felét, majd összekeverjük. Egy nagy tálban a kiflikarikákra öntjük a tejet, egy szűrőn lecsepegtetjük, majd alaposan megszórjuk az ízesített mákkal, a lecsepegtetett mazsolával és jól összeforgatjuk. Egy kapcsos tortaformát vajjal kikenünk és belenyomkodjuk a mákosgubát, majd 170 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük.
A krémhez a tojássárgákat jól kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a vanília aromával és a pudingporral. Felforraljuk a tejet, amiből egy keveset merünk a tojássárgás krémhez, majd a többit is hozzáadjuk és sűrűre főzzük. Langyosra hűtjük és a vajjal jól kikeverjük. Ezt a krémet simítjuk a szintén kihűlt mákosguba tetejére és néhány órára a hűtőbe tesszük. A tejszínhabot felverjük a porcukorral és a habfixálóval. (Ha nem cukrozott a tejszínhab, akkor természetesen több cukrot is adhatunk hozzá, hogy édesebb legyen.)
Egy habzsák segítségével tetszőlegesen díszítjük a torta tetejét és megszórjuk egy kevés mákkal, hogy még csodásabb legyen!





További torták | sütemények

2015. december 22., kedd

Karácsonyi fahéjas-diós csillagok




Egy kiváló ünnepi aprósütemény, diós, fahéjas, egyszerűen ellenállhatatlan! Nagy előnye az is, hogy az ünnepi készülődésben, előre elkészíthető és a maradék tojásfehérjéket egy szuper receptben hasznosíthatjuk. Lezárt dobozban tárolva, napokkal később is ugyanolyan finom, sőt még lehet finomabb is, mint frissen.
Csillagos ötös a csillagos sütemény! :)

Hozzávalók 4-6 főre, kb. 45 darab közepes méretű:

  • 50 dkg darált dió, vagy mandula
  • 25 dkg porcukor
  • 3 db tojásfehérje
  • kb. 5 ek liszt
  • 1 cs vaníliás cukor
  • kb.  3 tk fahéj


Elkészítés:

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd a porcukrot kanalanként hozzáadjuk, közben pedig robotgéppel folyamatosan keverjük. A kemény, cukros habból egy tálba félreteszünk 7-8 evőkanállal, a végén ezzel fogjuk megkenni a csillagokat. A darált diót vagy mandulát, a vaníliás cukrot, a fahéjat és a lisztet hozzáadjuk a habhoz és jól elkeverjük. Egy jól gyúrható masszát kell kapjunk. A tésztát porcukorral beszórt nyújtódeszkán kb. fél centiméter vastagságúra kinyújtjuk és csillagokat szúrunk belőle. A kiszúrt csillagokat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A sütőt előmelegítjük 120 fokra, majd kb. 15 percig sütjük a sütiket. A sütőből kivéve mindegyik tetejét megkenjük a félretett tojáshabbal és tegyük vissza további 5 percre a sütőbe. Pici fahéjjal és / vagy cukorgyöngyökkel megszórva kínáljuk.



További sütemények | Karácsonyi ünnepi ételek | Ünnepi asztal

2015. december 20., vasárnap

Pulykamell bacon köntösben borral és aszalt szilvával




Különlegesen finom, ünnepi, karácsonyi fogás, de bármilyen más jeles alkalomra is szívesen készítem.
A családom mind a tíz ujját megnyalta utána :), az elismerés nem maradt el, én pedig boldog voltam, hogy ismét egy csodálatos étellel kápráztattam el őket!

Hozzávalók kb. 6 főre:

A húshoz:

  • kb. 1 kg pulykamell
  • 2 tk provencei fűszerkeverék
  • 6-7 gerezd fokhagyma
  • só-, bors ízlés szerint
  • kb. 25 dkg bacon szalonna

A töltelékhez:

  • 40 dkg gomba
  • 2 db vöröshagyma
  • 3 ek olivaolaj
  • 1 db zsemle
  • 1 db tojás
  • 5 dkg füstölt sajt
  • 1 cs petrezselyemzöld
  • só-, bors ízlés szerint

A sütéshez:

  • 3 db alma
  • 3 db lilahagyma
  • 25 dkg aszalt szilva
  • 5 dkg szárított vörösáfonya
  • kb. 3 dl száraz fehérbor

Elkészítés:

A pulykamellet vágjuk fel úgy, hogy ki tudjuk teríteni egy nagy téglalappá. A körülbelül másfél centiméter vastag húst óvatosan klopfoljuk anélkül, hogy kilyukadna! Ezután fűszerezzük sóval, borssal, provencei fűszerkeverékkel. A zúzott fokhagymát elkenjük a hús tetején, majd félretesszük. Elkészítjük a tölteléket: a megtisztított gombát apróra vágjuk. A hagymát finomra vágjuk és az olajon megdinszteljük, ezután hozzáadjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk. Addig pároljuk, amíg a leve el nem fő. Ha kihűlt, egy tojással és egy vízbe áztatott zsemlével (amit előtte alaposan kinyomkodunk) és az apróra vágott petrezselyemzölddel összekeverjük. A sajtot kockára vágjuk és a gombatöltelékhez keverjük. A befűszerezett pulykán egyenletesen elosztjuk a tölteléket, majd óvatosan, mint a rétest, feltekerjük. A tetejét befedjük baconszeletekkel, amiket hústűkkel rögzítünk. Egy nagyobb tepsibe helyezzük. A lilahagymát félbevágjuk és felszeleteljük. Az almát nagyobb szeletekre vágjuk, majd mindent az aszalt szilvával és a vörösáfonyával együtt a hús köré szórjuk. Aláöntjük a bort, alufóliával lefedjük és körülbelül két órán át sütjük 200 fokon. (Ebből én egy órát légkeveréses fokozaton sütöttem.)  Fél óránként megnézzük, ha elfőtt a bor, pótoljuk. Akkor van készen, amikor a gyümölcsök összesültek, a bor némileg elpárolgott és már a bacon is pirulni kezdett
a fólia alatt. A végén fólia nélkül sütjük még, hogy szép piros legyen. Az isteni húst a gyümölcsökkel és burgonyapürével tálaljuk.

Tipp: ha nem párolog el a bor kellőképpen, akkor merjük ki és sűrítve, néhány perc alatt összeforralva pecsenye szószként tálalhatjuk az ételhez.








További Karácsonyi ünnepi ételek | Ünnepi asztal | aszalt gyümölcsös ételek | frissensültek | pulykahúsos receptek | gomba

2015. december 18., péntek

Bounty kalács




Kókusz imádóknak egy isteni édes, kelt tészta.
Egy korábbi receptem, a Bounty sütés nélkül sikere után jöjjön egy újabb finomság, ami erre a csokira emlékeztet, viszont egy mesés "kalácsba zárva". :)

Hozzávalók 4 főre (1 db kalácshoz):

A tésztához:

  • 25 dkg finomliszt
  • 2,5 dkg (fél kocka) friss élesztő
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 5 dkg cukor
  • 0,8 dl meleg tej
  • csipet só
  • 1 db tojás

A töltelékhez:
  • 1,2 dl tej
  • 2-3 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 tk vanília aroma
  • 10 dkg kókusz reszelék
  • 1,5 tábla (150 g) tej- vagy étcsokoládé

A sütéshez:
  • 1 db tojássárgája


Elkészítés:

A lisztet egy nagy tálba tesszük. A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszthez adjuk a többi alapanyaggal együtt: cukor, vaj, tojás, só. Alaposan elkeverjük, és tésztát dagasztunk, kb. 5 percen keresztül. Majd lefedjük egy konyharuhával és kb. 20-30 percig kelni hagyjuk. Ezután tegyük egy kiolajozott tálba, letakarjuk fóliával és a hűtőbe tesszük 3-4 órára, de akár egy éjszakára is. Később elővesszük a hűtőből, és fél órát még szobahőmérsékleten hagyjuk. Közben elkészítjük a kókusztölteléket: egy lábasban a tejet, vajat, cukrot és a vanília aromát felmelegítjük. (De ne forraljuk, csak a cukor olvadjon el.) Majd hozzákeverjük a kókuszreszeléket és félretesszük hűlni. Egy lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát úgy, hogy a másfél tábla csokoládé méretét vegyük alapul. Mikor kinyújtottuk, tegyük át sütőpapírral bélelt tepsibe, és ott folytatjuk az összeállítást.
A kókusztölteléket a középső sávba kanalazzuk, és szépen egyenletesre igazítjuk, majd rátesszük az egész és a fél tábla csokit. A tészta két oldalát egy éles késsel bevagdossuk azonos számú csíkokra.
A tésztacsíkokat felváltva a csoki tetejére hajtogatjuk. Letakarjuk és hagyjuk kb. 30-40 percig pihenni. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A kalács tetejét megkenjük egy kevés vízzel elkevert tojássárgájával, majd kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha melegen szeleteljük (igaz így nehezebb, mintha várunk vele. hogy kicsit kihűljön), akkor még folyékony a belsejében a csokoládé. Nehéz neki ellenállni, nálunk sosem marad idő arra, hogy kihűljön! :)
Bármilyen ünnepi asztalon megállja a helyét. Érdemes kipróbálni!



 További sütemények | Karácsonyi ünnepi ételek | Ünnepi asztal | édes kelt tészta | kókusz

2015. december 16., szerda

Keksztekercs kókuszos-rumos krémmel





Bármilyen vásárban vagy búcsúban is járunk, biztosan találni fogunk kókuszos keksztekercset. Ha otthon készítjük, még finomabb lesz. Kicsit olyan, mintha a kókuszgolyó nagy testvére lenne :), nagyjából ugyanaz, de kicsit összetettebb, nagyobb és persze krémesebb.
Van olyan aki nem ismeri? :)

Hozzávalók 4 főre (2 rúdhoz):
A tésztához:

  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 15 dkg darált dió
  • 15 dkg cukor
  • 3 ek holland kakaópor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • kb. 2 dl lefőzött presszókávé (erős legyen)
  • 1 dl rum (vagy rumaroma)


A krémhez:

  • 20 dkg margarin
  • 15 dkg porcukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 2 cl rum


Elkészítés:

A darált kekszhez hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, a darált diót, a kakaót, és alaposan összekeverjük. Ezután hozzáöntjük a rumot és a kávé egy részét. Összegyúrjuk a tésztát és a maradék kávét apránként adagoljuk hozzá, hogy a tészta megfelelő állagú legyen. (Se túl lágy, se túl kemény.)
Egy nagyobb sütőpapírt kiterítünk és bőségesen megszórjuk kókuszreszelékkel. Ráhelyezzük a tésztát és kinyújtjuk egy sodrófával kb. fél cm vastagságúra. A lágy margarint alaposan kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a kókuszreszelékkel és a 2 cl rummal. (A rum ízlés szerint lehet több vagy kevesebb.) A krémet óvatosan rákenjük a kinyújtott keksz alapra:


Majd a papír segítségével feltekerjük. (Többször is átgörgetjük, hogy szép formás legyen.) Ráhelyezzük egy tálcára és a hűtőben pihentetjük néhány órát, hogy az ízek összeérjenek és szépen szeletelhető legyen.


Közvetlenül tálalás előtt, ízlés szerinti vastagságúra szeleteljük.




További Karácsonyi ünnepi ételek | Ünnepi asztal | sütemények | sütés nélküli sütemények | desszertek | kókusz

2015. december 14., hétfő

Mazsolás borleves




Az illatos borleves a karácsony esti böjtös vacsora hagyományos kelléke. Inkább édességnek, mint étvágycsináló levesnek mondható. 
A borból készült leves igazi ünnepi különlegesség, fűszeres illata már messziről elárulja!
Egy csésze borleves remek kezdet lehet az ünnepi vacsorán, de záró fogásként is megállja a helyét. Jól átmelegíti a testet, valamint alkoholtartalma miatt egy kicsit oldja, illetve feldobja a hangulatot! :)
Kizárólag felnőtteknek ajánlom ezt az isteni téli "lélekmelegítőt"! 

Hozzávalók 4 főre:
  • 1 üveg (0,75 dl) muskotályos fehérbor
  • 1 dl víz
  • 1 db citrom
  • 5 cl konyak
  • 5 dkg mazsola
  • kb. 5 dkg cukor
  • 1 kk fahély
  • 5-6 szem szegfűszeg
  • csipet só
  • 4 tojássárgája
  • 1 + 1,5 dl tejszín
  • 1 ek vaníliás pudingpor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • fél cs habfixáló

Elkészítés:

A bort és a vizet egy fazékba öntjük. A mazsolát a konyakba áztatjuk. A megmosott citrom, sárga héjából burgonyahámozóval levágunk 4-5 kisujjnyi széles csíkot, majd a borhoz adjuk. Hozzáadjuk még a cukrot, a fahéjat, a szegfűszeget és egy csipet sót, és felforraljuk. (Vagyis néhány perc alatt forralt bort készítünk.) Amikor elkészült, fedő alatt 15-20 percig pihentetjük. A tojássárgákat egy nagyobb tálba tesszük (akinek van, habüstbe). Az 1 deciliter tejszínnel és a pudingporral simára keverjük, majd több részletben apránként a tojássárgákhoz adjuk a leszűrt bort. Vízgőz fölé tesszük a tálat és folyamatos keverés mellett sűrűsödésig forrósítjuk. Felforralni nem szabad, mert összeugrik a tojás! A mazsolából néhány szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit leszűrve a leveshez adjuk (a konyakból ízlés szerint adhatunk hozzá 1-2 kanállal). Fedő alatt melegen tartjuk.
A maradék tejszínt a vaníliás cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük. A levest csészékbe, vagy üvegtálkákba tálaljuk, a tetejére habgaluskákat teszünk és mazsolával díszítjük.
Melegen, de akár hidegen is fogyaszthatjuk.
Alkoholtartalma miatt, gyermekeknek nem ajánlott!




További levesek | Karácsonyi ünnepi ételek | Ünnepi asztal

2015. december 13., vasárnap

Kókuszos habcsók



Kiváló aprósütemény a vendégváráshoz, kávézáshoz, teázáshoz.
Nagy előnye, hogy gyorsan el lehet készíteni és nem igényel komoly konyhai ismereteket az elkészítése.
Kókusz rajongók figyelem! 
Itt egy egyszerű, de nagyszerű desszert.

Hozzávalók 4-6 főre:

  • 3 db tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 csipet só
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 30 dkg kókusz reszelék


Elkészítés:

A tojásokat egy tálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és egy csipet sót. Robotgéppel habosra keverjük. Végül óvatosan egy keverőkanállal belekeverjük a kókuszreszeléket. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakunk halmokat a masszából, egymástól kicsit távolabb (akár nyomózsákból is nyomhatjuk, hogy szép szabályosak legyenek). 170 fokra előmelegített sütőben, körülbelül 25 perc alatt megsütjük. Ebből az adagból nekem 24 darab sikerült.






További sütemények | Karácsonyi ünnepi ételek | Ünnepi asztal | kókusz