Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. június 28., szombat

Tükörtojásos sonkás melegszendvics


Egy vasárnapi reggeli alkalmával alkottam meg ezt a szendvicset, amit találtam a hűtőben alapon :) és próbáltam kicsit kreatívabb lenni, mint máskor. Szerintem vacsorára is készíthető. Nyugodtan legyünk bevállalósak és próbálkozhatunk más alapanyagokkal is, pl. szalámi, kolbász, stb.

Hozzávalók 3 főre:

  • 6 szelet toast kenyér
  • 1 ek vaj
  • 6 szelet tavaszi csirkemell sonka
  • 10 dkg trappista sajt
  • 3 tojás
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 db paradicsom
  • 1 db tv paprika
Tálaláshoz tetszőleges zöldségek:
  • paradicsom
  • paprika
  • uborka

Elkészítés:


Egy szendvics 2 toast kenyérből áll. Az alsó részt megvajazzuk, majd a sonkát ráhelyezzük. A második toast kenyér közepére egy négyzet alakú lyukat vágunk. Ezt ráhelyezzük a sonkás toast kenyérre.


Ezt a kis mélyedést megtöltjük apróra vágott paradicsommal és paprikával (újhagyma szeletekkel is megszórhatjuk).


A végén 1-1 tojást ütünk a kis "ablakunkba".


Sózzuk, borsozzuk, végül a felső lyukas kenyéren a tojást körülvevő peremrészt vastagon megszórjuk reszelt sajttal.
Egy tepsibe sütőpapírt rakunk, erre helyezzük a szendvicseket és kb. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

Tálalás: bármilyen friss zöldséggel finom.

Tipp: 20-30 perc a sütési idő, attól függően, hogy a tükörtojást ki milyen formában szereti.

További melegszendvicsek | saját receptek | reggelik - vacsorák | szendvicsek

2014. június 27., péntek

Meggyes cobbler



A Cobbler a morzsasütihez hasonló, a sütőtál aljára gyümölcsöt halmozunk, viszont erre nem morzsa, hanem puha tészta kerül kis halmokban. Többféle friss, vagy mirelit gyümölcsből is készülhet (legközelebb szilvából fogom kipróbálni). Csak borítsuk bele a gyümölcsöket a tepsibe, rá a tésztát és már mehet is a sütőbe. Langyosan és hidegen is tálalhatjuk. Egy kis vanília fagylalt és tejszínhab csak fokozza az élvezeteket.

Hozzávalók 5-6 főre:
    • 50 dkg magozott meggy
    • 2 ek barna cukor
    • 1 tk fahéj
    • 1 ek vaj

    A tésztához:
    • 25 dkg liszt
    • 10 dkg vaj
    • 2 dl tejszín
    • 1 db tojás
    • 5 dkg barna cukor
    • fél csomag sütőpor
    • 1 csipet só

    A tetejére:
    • 2 ek barna cukor


    Elkészítés:

    A gyümölcsöt összekeverjük a barna cukorral, és a fahéjjal, majd szétterítjük a kivajazott tűzálló tál alján.
    A tésztához a hideg vajat felkockázzuk és a liszttel összemorzsoljuk. Beletesszük a cukrot, a sütőport és a sót. A tojást összekeverjük a tejszínnel, és ezt is a liszthez adjuk, majd jól összedolgozzuk.
    A tésztából vizes kézzel kis gombócokat formázunk, majd elrendezzük a tűzálló tál alján elterített gyümölcsökön (sütés közben szétterül, úgyhogy nem kell nagyon szorosan tenni).
    A tetejét megszórjuk 2 evőkanál barna cukorral, és előmelegített sütőben 170 fokon kb. 45 perc alatt készre sütjük.
    Tipp: bármilyen gyümölcsből készíthető, amiből pitét is sütnénk. Pl. áfonyával, körtével, szilvával, barackkal is finom. A desszertet tejszínhabbal és fagyival még turbózhatjuk.


    További gyümölcsös sütemény receptek | sütemények

    2014. június 25., szerda

    Zöldborsós karajszelet



    A zöldborsós szelet készíthető más húsból is: combból, lapockából, de csirkemellből is készítettem már.
    Nálunk a friss zöldborsó nagy  kedvenc, de mindig levest és főzeléket nem készíthetek. Ennél az ételnél a borsó mellett még itt van az ízletes sült hús is... Hát, mit mondjak?! Egyik kedvencem. Íme:

    Hozzávalók (4 főre):

    • 70-80 dkg sertéskaraj (csont nélküli, 4 nagy szelet vagy 8 kisebb szelet)
    • 50 dkg zöldborsó (kifejtett)
    • kb. 1 dl olaj
    • 3-4 gerezd fokhagyma
    • só-, bors-, ételízesítő ízlés szerint
    • 1 tk étkezési keményítő
    • 1,5 dl főzőtejszín
    • 1 kis fej vöröshagyma
    • 1 cs petrezselyemzöld

    Elkészítés:

    A karajszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és zúzott fokhagymával megkenjük. Az olajon lassú tűzön párolni kezdjük, majd kevés vizet - kb. 1 dl - adunk hozzá. Amíkor a víz elpárolgott és a hús megpuhult, utána már sülni hagyjuk. 
    Elkészítjük a zöldborsós ragut: az apróra vágott vöröshagymát, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a borsót. Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel, és annyi vizet adunk hozzá, hogy éppen ellepje (kb. 1,5 -2 dl). Puhára főzzük a borsót, majd az étkezési keményítővel elkevert tejszínnel behabarjuk. A végén apróra vágott petrezselymet adunk hozzá.
    A karajszeletek, a zöldborsós ragu, és a párolt rizs együtt tálalva alkotnak egy egészet!


    További sertéshúsok | Mama- és Anyukám receptjei ♥

    2014. június 22., vasárnap

    Nagymama pogácsája


    A pogácsa az egyik legrégebbi és legkedveltebb sütnivaló a magyarlakta vidékeken, de sok más nemzetnél is!
    Nehéz megállapítani a "tuti receptet", mert ahány vidék és háziasszony, annyiféleképpen készülhet a kis kerek finomság a "vándorútravaló".
    Az elkészítés módja is többféle lehet, például: leveles, kelesztett, csak gyúrt vagy kevert. Az ízesítése pedig fajtától függetlenül lehet: sajtos, túrós, töpörtyűs, káposztás, vajas, magos, burgonyás, hagymás, stb.
    A legkedveltebb leveles pogácsa titka a többszöri hajtogatás, a nagymamám és anyukám így készítette, én tőlük tanultam. 
    Íme a recept:

    Hozzávalók 7-8 főre:

    A tésztához
    • 70 dkg liszt
    • 1 púpozott ek zsír
    • 4 dkg élesztő
    • 1 dl tej
    • 1 tk cukor
    • 3 dl tejföl
    • 1 db tojás
    • 25 dkg margarin
    • só ízlés szerint

    A tetejére
    • 1 db tojás (a kenéshez)
    • 10 dkg reszelt trappista sajt

    Elkészítés:

    A lisztben elmorzsoljuk a zsírt, majd langyos cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt.
    A liszthez adjuk az élesztős tejet, a tojást és a tejfölt. Ízesítjük sóval (nyersen sósabbnak kell érezni, sajnos nekem mindig sótlanul sikerül), majd alaposan összegyúrjuk.
    A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk és rákenjük a lágy margarint.
    És most kezdődik egy fontos művelet ennél a pogácsánál: a tésztát összehajtogatjuk, (két szélét behajtjuk, a másik két oldalról is a széleket ráhajtjuk, és nyújtófával kinyújtjuk végül ismét összehajtjuk, ezt annyiszor ismételjük, ahányszor csak engedi - kb. 4-5 alkalommal ismételjük meg a műveletet).
    Ezután néhány órára hűtőbe vagy hűvös helyre tesszük, de a legjobb, ha egy teljes éjszakára.

    Majd elővesszük a nyers tésztát és  kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.


    Ha nem szórunk a tetejére semmit, előtte bevagdossuk a tetejét.
    A pogácsákat (kb. 70 db lesz) megkenjük tojással, a tetejükre reszelt sajtot teszünk.



    Előmelegített sütőben 200 fokon, kb. 20 perc alatt tepsinként több adagban megsütjük a pogácsákat.


    További pogácsa receptek

    2014. június 21., szombat

    Parmezános rántott csirkecomb zöldségkörettel és burgonya szendviccsel


    A megszokott "bundáshús élmény" kis csavarral tovább fokozható, ha a zsemlemorzsához parmezánt keverünk. A nagy kedvenc rántott csirke így még ízletesebb lett.
    Roppanósra párolt zöldségekkel és egy különleges burgonya körettel ajánlom nektek szeretettel, bármilyen ünnepi alkalomra. Íme:

    Hozzávalók 4 főre:

    • 1 kg csirkecomb (vagy csirkemell)
    • só-, bors ízlés szerint
    • 15 dkg liszt
    • 4 db tojás
    • 2-3 ek parmezán sajt
    • 10 dkg zsemlemorzsa
    • olaj (a sütéshez)
    • 0,5 kg vegyes mirelit zöldség
    • 4 db burgonyaszendvics

    Elkészítés:

    A megtisztított csirkecombokat sózzuk, borsozzuk. Előkészülünk a bundázáshoz: a tojásokat felverjük és hozzáadjuk a reszelt parmezánt és ízlés szerint megsózzuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, a zsemlemorzsát szintén (én szívesen használok házi készítésű zsemlemorzsát). A csirkecombot a szokásos módon bepanírozzuk: liszt, parmezános tojás, végül a zsemlemorzsa. Majd bő, nem túl forró olajban aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedve lecsepegtetjük. Tálaljuk tetszőleges párolt zöldségekkel és egy-egy burgonya szendviccsel.

    Tipp: csirkemellből is készíthető. Ha esetleg maradna parmezános tojás, akkor isteni bundás kenyér- vagy kiflit süthetünk belőle.


    További csirkehúsok | saját receptek | frissensültek

    Duplán sajtos paradicsomos burgonya szendvics



    Az unalmas köretek után egy kis változatosság burgonyából. Rántott vagy grill, sült húsok mellé ajánlom, vagy akár főételként is helytáll.

    Hozzávalók főre 4 főre

    • 4 db nagyobb burgonya
    • 8 szelet bacon
    • 10 dkg trappista sajt
    • 5 dkg parmezán sajt 
    • 1 db paradicsom
    • só-, bors-, grill zöldség fűszersó-, kakukkfű-, petrezselyemzöld ízlés szerint

    Elkészítés:

    A burgonyát héjában enyhén sós vízben puhára főzzük. Amikor már langyos, akkor meghámozzuk és hagyjuk teljesen kihűlni. A burgonyákat vízszintesen 3 darabra vágjuk: az alsó rétegbe, szeletelt trappista sajtot, a második rétegbe reszelt parmezán forgácsot teszünk, valamint egy szelet paradicsomot. A sorokat ízesítjük a fűszerekkel: só, bors, grill zöldség fűszersó. A megtöltött burgonyákat a bacon szeletekkel körbetekerjük és még fűszerezzük kakukkfűvel és petrezselyem zölddel, majd hústűvel rögzítjük. Kevés olivaolajjal kikenünk egy tepsit, ebbe helyezzük a "szendvicseket". 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük, majd 200 fokon még 5-10 percet, hogy a bacon szép piros legyen.
    A végén parmezán forgáccsal megspékeltem :)


    További saját receptek | köretek

    2014. június 18., szerda

    Cseresznyés meggyleves


    Imádod a cseresznyét, de nem csak magában szeretnéd enni? Készítsünk sok finomságot belőle, például: egy isteni levest, amit még meggyel bolondítottam meg.

    Hozzávalók 4 fő:

    • 30 dkg cseresznye
    • 30 dkg meggy
    • 3-4 ek cukor
    • pici só
    • 5-6 db szegfűszeg
    • 3 db fahéjrúd
    • 1 kis pohár tejföl
    • 1 ek liszt
    • kb. 1.5-2 l víz

    Elkészítés

    A megtisztított cseresznyét és meggyet kimagozzuk és a vízben feltesszük főni.
    Hozzáadjuk a sót, cukrot, szegfűszeget, és a fahéjat.
    Kb. 15 percig főzzük (nem szabad szétfőzni a gyümölcsöket), majd behabarjuk: a tejfölben simára keverjük a lisztet, egy kevés vízzel együtt, egy kanállal a forró levesből is adunk hozzá, így biztosan nem lesz csomós.
    Majd hozzáöntjük a leveshez, folyamatosan kevergetjük, és összeforraljuk.
    Jól lehűtve hidegen tejszínhabbal díszítve tálaljuk.
    További levesek | gyümölcslevesek

    2014. június 17., kedd

    Erdélyi csorba húsgombóccal


    Tartalmas, laktató leves, a mi gulyásunkhoz hasonló. Sokan tévesen csorba levesnek hívják, pedig a "csorba" szó maga is levest jelent. A lestyán különleges ízt ad neki, érdemes kipróbálni. Nem nagyon igényel második fogást. Talán egy palacsinta vagy ehhez hasonló édesség ajánlható utána.

    Hozzávalók 5-6 főre:

    • 40-50 dkg darált marhahús
    • 1 db tojás
    • 5 dkg rizs
    • 1 db vöröshagyma
    • 3-4 gerezd fokhagyma (zúzott)
    • 3 ek olaj
    • 4 db sárgarépa
    • 2 db fehérrépa
    • 1 kis db zeller
    • 1 kis db karalábé
    • 2 dl tejföl
    • 2 evőkanál liszt
    • 1 ek citromlé
    • 2 db babérlevél
    • só-, bors-, lestyán (friss vagy szárított) ízlés szerint
    • 2 db zöldségleves kocka

    Elkészítés:

    Az olajon megdinszteljük a vöröshagymát.
    Hozzáadjuk a kis darabokra vágott karalábét és zellert, valamint a karikára vágott répákat.
    Felöntjük kb. 2-3 l vízzel, ízesítjük sóval, borssal, babérlevéllel, lestyánnal és hozzáadjuk a 2 db zöldségleves kockát, majd hagyjuk főni.
    A darált húshoz hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a sót, a borsot, 1 tojást és a rizst.
    Gusztusos kicsi gombócokat formázunk, és beletesszük őket a forrásban lévő levesbe. Addig főzzük, ameddig a zöldségek és a gombócok is megpuhulnak (kb. 45 perc).
    Ezután elkészítjük a tejfölös habarást, óvatosan beleöntjük a szintén forrásban lévő levesbe. Ízesítjük citromlével, ha van, akkor apróra vágott friss lestyánnal (ha nincs akkor szárított lestyánt használunk).
    Felforralás után tálalhatjuk is.

    További levesek | nemzetek ételei

    2014. június 14., szombat

    Tejberizses epertorta




    Születésnap:
    Kicsiknek és nagyoknak is fontos az a nap, amikor minden róluk szól és tény, hogy szimbolikus jelentőséggel bír az a bizonyos sütemény... a szülinapi torta.
    Talán ezért is olyan fontos nekem, hogy a szeretteimnek e jeles napon én saját magam készítem el. A kisfiamnak szülinapjára most egyszerű volt a választás. Mivel június az eperről szól és ő eper rajongó, a másik kedvenc pedig a tejberizs. E kettőből született meg a tejberizses epertorta. Remélem mások örömére is! Ezúton is boldog 10. születésnapot kívánok neki. 


    Hozzávalók 7-8 főre:

    A tésztához (28 cm-es tortaformához)
    • 5 db tojás
    • 5 evőkanál finomliszt
    • 1 ek vaj (a forma kikenéséhez)
    • 5 ek cukor
    • 1 csipet só

    A krémhez
    • 15 dkg rizs
    • 2 dl víz
    • 5 dl tej
    • 3 dkg vaj
    • 4 dl habtejszín
    • 1 cs zselatin fix (20 g)
    • 5 ek cukor
    • 2 ek vanília aroma
    • 4-5 ek eperlekvár

    A tetejére
    • 30 dkg eper
    • 1 cs tortazselé (piros vagy színtelen)
    • 3 dl víz
    • 2 ek cukor
    • 1 tk citromlé


    Elkészítés:


    Tészta készítése:

    A sütőt előmelegítjük 180 fokra (légkeveréses, 160 fok).
    A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, a sárgáját pedig elektromos habverővel cukorral fehéredésig,  habosra keverjük.

    A cukros tojássárgába felváltva adjuk a fehérjehabot és közben hozzászitáljuk a lisztet is apránként. Legyünk óvatosak, hogy a hab ne törjön össze.
    Kivajazunk egy kapcsos tortaformát (én sütőpapírt használok), és a tésztát beleöntjük majd előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük, és félretesszük teljesen kihűlni. (Sütés közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk!)

    Krém készítése:

    2 dl vizet felforralunk, majd a megmosott rizst a forrásban lévő vízhez adjuk és kis lángon kevergetve addig pároljuk,  míg a víz el nem fő róla. Majd egy másik lábasban felforraljuk az 5 dl tejet és azt is hozzáadjuk a rizshez, a vajjal együtt és kis lángon, fedő alatt kb. 10-15 percig pároljuk.

    Levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a vanília aromát és a cukrot. Egy fedőt ráteszünk és így letakarva hagyjuk, hogy szép lassan teljesen megpuhuljon (1-2 óra).

    A tejszínt kemény habbá verjük, majd a kihűlt rizshez keverjük. A zselatin fixet is a rizses krémhez keverjük. (A zselatin fixxel könnyű dolgozni, nem kell felmelegíteni, elég a hideg folyadékhoz adni.)

    A kihűlt tésztát vastagon megkenjük az eperlekvárral. 
    A tejszínhabos rizst simítsuk rá a tésztára, majd hűtőszekrényben dermesszük néhány órán át.

    Díszítés:

    A megmosott és kicsumázott epret vágjuk vékony szeletekre és legyezőszerűen, szorosan helyezzük el a torta tetején. A tortazselét 3 dl vízben felforraljuk, 2 ek cukorral édesítjük, hozzáadjuk a citromlevet, majd amikor már csak langyos, rákanalazzuk a torta tetejére.
    Hűtőszekrényben dermesztjük (kb. 15 perc).
    Tálalás előtt egy kést körbefuttatunk a torta peremén, majd a peremet leemeljük. Én még tejszínhabbal is díszítettem a végén.


    További sütemények | gyümölcsös sütemények | torták

    2014. június 13., péntek

    Ínyenc olivás ciabatta melegszendvics


    Szerintem a szendvics eleve egy roppant praktikus étel. A nap bármely szakában fogyaszthatjuk és főként az ilyen tartalmas szendvicsek főétkezésként is megállják a helyüket.
    Praktikus, mert előre elkészíthető akár egy vendégségre, partira...
    Praktikus, mert könnyen szállítható, praktikus, mert ízlés szerint a benne lévő feltétek variálhatók. Az általam készített változatnál a benne lévő krém (szósz) sem mindennapi, maximálisan felteszi rá a képzeletbeli koronát.

    Hozzávalók 2 főre:

    • 2 db olivás ciabatta
    • 8 szelet bacon szalonna
    • 5 dkg reszelt füstölt sajt
    • 2 tk erős pista (vagy csípős pirosarany)
    • 3-4 szál újhagyma
    • kakukkfű, őrölt chili ízlés szerint
    • 3 ek olivaolaj
    krémhez:
    • 12,5 dkg (fél doboz) mascarpone vagy más natúr krémsajt
    • 1 tk dijoni mustár
    • 1 gerezd zúzott fokhagyma
    • 1 mokkáskanál fehérborecet
    • oregánó és bors ízlés szerint

    Elkészítés:

    Előmelegítjük a sütőt 220 fokra és a gáztepsibe sütőpapírt teszünk. Az újhagymát szeletekre vágjuk és egy kis tálban hozzákeverjük az erős pistát vagy csípős pirosaranyat (aki nem szereti a túl erőset). Félbevágjuk a ciabattákat és megkenjük a csípős hagymával. Pár csepp olivaolajjal meglocsoljuk, majd 2-3 percre a forró sütőbe tesszük. A bacon szeleteket 1 ek olivaolajon kisütjük. 
    Közben elkészítjük a krémet: a hozzávalókat (mascarpone, mustár, fokhagyma, fehérborecet, oregánó, bors) kikeverjük.
    Az előmelegített ciabattákra 4-4 szelet bacont terítünk, majd a félbe vágott cibatta felső részét vastagon megkenjük a mascarponés krémmel.
    A bacon tetejét reszelt füstölt sajttal beborítjuk és visszatesszük a sütőbe még néhány percig, amíg a sajt ráolvad.
    Tálalás előtt még meghintjük kakukkfűvel és chilivel.

    További saját receptek | melegszendvicsek | reggelik - vacsorák | szendvicsek

    2014. június 11., szerda

    Zöldborsó főzelék grillkolbásszal



    A piacokon megérkezett végre a tavaszi zsenge zöldborsó. Imádom! Leves, főzelék, köret, stb. most jöhet minden, ami borsó. A főzelék színén látni, igen, én pirospaprikát is teszek bele, néha "fehéren" készítem, nálunk mindkét változat kedvelt.

    Hozzávalók (4 főre):

    • 1-1,5 kg zöldborsó (kifejtve)
    • 2-3 ek liszt
    • kb. 3 ek olaj
    • 2 dl tej
    • só-, ételízesít-ő, cukor ízlés szerint 
    • 1 tk őrölt fűszerpaprika
    • 1 cs petrezselyemzöld

    Elkészítés:

    Egy evőkanál olajon a borsót dinszteljük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi főzeléket szeretnénk főzni (vigyázat, nem leves). Ízesítjük sóval, ételízesítővel, cukorral ízlés szerint. Puhára főzzük a borsót, közben elkészítjük a rántást: a maradék 2 ek olajon, 2 ek liszttel. A tűzről félrehúzva ebbe tesszük a pirospaprikát, majd tejjel öntjük fel. Végül a forrásban levő borsóhoz adjuk a rántást, és állandó keverés mellett, pár perc alatt besűrítjük vele. Friss, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.
    Én jelenleg grillkolbásszal tálaltam.




    Tipp: maradék pörkölt, vagy sült hússal is finom. Tükörtojással és sült virslivel is párosíthatjuk.

    További főzelékek | Anyukám receptjei | menzakaják