Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2016. június 30., csütörtök

Gyümölcsrizs




Egy isteni desszert! A tejberizst szereted? Akkor biztosan ízlik majd a gyümölcsrizs is. Ráadásul az elkészítése nem igényel különlegesebb szakmai tudást, így az is el tudja készíteni, aki csak mostanság vett fakanalat a kezébe! :)
Ráadás kettő, hogy sosem lehet unalmas, mert olyan gyümölccsel kombinálhatod, amilyennel csak szeretnéd. Én most szederrel és málnával készítettem:

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 dl víz
  • 5 dl 2,8 %-os tej
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 4 ek cukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 4 dl habtejszín
  • 1 cs habfixáló
  • 30 dkg vegyes gyümölcs (nálam szeder és málna)
  • 20 dkg rizs
  • 5 dkg vaj
  • 1 csipet só


Elkészítés:


A rizst átválogatjuk, megmossuk és a forrásban lévő vízhez adjuk. Néha megkeverjük és addig főzzük, amíg a vizet fel nem szívja (kb. 5 perc). Ezután hozzáöntjük a tejet, beletesszük a vajat és a csipet sót. Beleszórjuk a cukrot és a vaníliás cukrot is. Lefedve kb 5 percig forraljuk, majd lekapcsoljuk a főzőlapot, és fedő alatt a gőzben hagyjuk teljesen megpuhulni. Ezalatt a tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük. Amikor a tejberizs langyosra hűlt, akkor hozzákeverjük a tejszínhabot. Poharakba vagy tálkákba szedjük: egy réteg tejberizs, egy réteg gyümölcs és így tovább, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Félretett gyümölcsszemekkel és tejszínhabbal díszítjük. Hidegen tálaljuk.

Tipp: Kedvünk szerint bármilyen gyümölccsel készíthetjük, télen mirelitből is természetesen. Készülhet úgy is a gyümölcsrizs, hogy a végén nem rétegezve tálaljuk a poharakba, hanem az összes gyümölcsöt a tejszínhabos tejberizshez keverjük, és így szedjük illetve adagoljuk a kedvenc kis tálkánkba.



További desszertek | pohárkrémek

2016. június 24., péntek

Zserbó



A zserbó talán az egyik legnépszerűbb sütemény és akár hungarikum is lehetne.
Hogy milyen a klasszikus zserbó? Csokoládé, dió, sárgabarack lekvár kombinációja. Talán az egyik legritkább sütemény, ami sokáig megőrzi frissességét és tárolható. Tésztája többféle módon készülhet, kétféle biztosan ismert: élesztős és sütőporos. Nagymamáink még nem ismerték a sütőport, ezért biztosak lehetünk benne, hogy az élesztős variáció a hagyományos és eredetihez hasonló. Míg régen házi zsírral készült a sütemény tésztája, addig mára főként margarint használunk. A zserbó tésztáját  rétegezéskor szúrjuk meg villával, mert így lesz szellős a sütemény és a tészta tökéletesen át tud majd sülni. A töltelékben rejlik a zserbó titka, miszerint gazdagon kell megtölteni. Nevét a megalkotójáról, Emile Gerbeaudról kapta az 1900-as években. Nem csak finom sütiket, hanem csokoládét is kezdett készíteni, majd idővel átvette a pesti akkori Gizella, ma Vörösmarty téren álló Kugler cukrászdát, amely azóta is a "Zserbó" néven, a város egyik híres nevezetessége.

Hozzávalók 6 főre:

A tésztához:

  • 50 dkg finomliszt
  • 20 dkg margarin vagy zsír
  • 1 csipet só
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 10 dkg porcukor
  • 1 ek kristálycukor
  • 2,5 dkg (fél kocka) élesztő
  • 1 dl tejföl
  • 2 db tojássárgája
  • 1 dl tej

A töltelékhez:

  • 30 dkg darált dió
  • 25 dkg porcukor
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 30 dkg sárgabarack lekvár

A mázhoz:

  • 20 dkg étcsokoládé tortabevonó
  • 2 ek olaj


Elkészítés:

A lisztet és a cukrot egy tálba öntjük, összekeverjük és alaposan elmorzsoljuk benne a margarint. Ettől lesz a tészta jó porhanyós. Hozzáadjuk a két tojássárgáját, a csipet sót és a langyos tejben egy evőkanál cukorral felfuttatott élesztőt, a vaníliás cukrot és a tejfölt. A tésztát jól kidolgozzuk, összegyúrjuk (először kicsit morzsalékos lesz, aztán szépen összeáll). Cipót formálunk belőle, egy konyharuhával letakarva pihentetjük, ameddig a töltelék elkészül. Ehhez a diót, a porcukrot, és a megmosott citrom reszelt héját összekeverjük. Sütőpapírral kibélelünk egy körülbelül 30x40 cm-es tepsit. A cipót 4 részre vágjuk és lisztezett nyújtódeszkán tepsi nagyságúra nyújtjuk az első adagot, majd a tepsibe terítjük. Megkenjük a lekvár egyharmadával és megszórjuk a töltelék egyharmadával. Tetejére fektetjük a második adag tésztából nyújtott lapot, megkenjük a baracklekvár felével, megszórjuk a cukros dió felével, aztán a harmadik adag tésztából nyújtott lap következik. A tetejére a maradék lekvár és a cukros dió következik, végül a negyedik tésztalap. A tetejét villával megszurkáljuk, a széleket lenyomkodjuk, konyharuhával óvatosan letakarjuk és egy órát kelni hagyjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük és középen, körülbelül 40 perc alatt megsütjük a tésztát. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni. Azért, hogy szép sima legyen a süteményünk teteje, betakarjuk a tepsit sütőpapírral. Egy másik tepsit fektetünk a tetejére és óvatosan, de határozott mozdulattal megfordítjuk és lehúzzuk a sütőpapírt. Így a tökéletesen sima alja került felülre. A mázhoz a csokit apróra tördeljük egy tálba, és vízgőz felett felolvasztjuk. Az olajjal simára keverjük, hogy kenhetőbb, hígabb legyen. A tésztalap tetejére öntjük, egyenletesen elsimítjuk és hagyjuk megdermedni. Később, forró vízbe mártott, majd letörölt, éles késsel szépen felszeleteljük. Sokáig eltartható, nem veszít élvezeti értékéből, sőt egyre finomabb lesz!


További sütemények | Mama-és Anyukám receptjei

2016. június 17., péntek

Csirkemell ajvárral és mézes mustáros grill zöldséggel



Egy finom grill vagy sült csirkemell szelet megkoronázva az ízletes ajvárral.
Az ajvár egy paprikából, padlizsánból és fokhagymából készített szerb eredetű mártás, amit leginkább húsok mellé kínálunk, de esetleg salátát is ízesíthetünk vele, vagy pirítósra kenve is fogyaszthatjuk. Az ajvárt mi is elkészíthetjük otthon, de most időm szűkében én is inkább megvásároltam, talán legközelebb magam fogom elkészíteni és akkor megosztom veletek!

Hozzávalók 4 főre:

  • 80 dkg csirkemell filé
  • só-, bors-, sültcsirke fűszersó ízlés szerint
  • 1 üveg (350 g) ajvár
  • kb. 1 dl olaj (akár fele olivaolaj) a sütéshez


Elkészítés:

A csirkemellet lapjában félbevágjuk és szeleteljük. Ízlés szerint ízesítjük sóval, borssal, sültcsirke fűszersóval. Egy zárható fedelű dobozba tesszük a hússzeleteket és ráöntünk körülbelül fél deciliter olajat. Pár órát, vagy akár egy éjszakát is pihentetjük. Később egy grill serpenyőben kevés olajon vagy kerti grillen a csirkemellek mindkét oldalát megsütjük. Tálaláskor ajvárral megkenjük a tetejét és mézes mustáros grill zöldségekkel tálaljuk az ételt. Könnyű, ízletes fogás.


További saját receptek | csirkehúsok | alacsony kalória tartalmú ételek | frissensültek

Grill zöldség mézes mustáros pácban



Akár a konyhai, akár a kerti grillsütőn grillezünk, az ételeket általában bepácoljuk. A grillpác különösen fontos szerepet játszik a húsok előkészítésében, mert nem csak ízesítésről van szó, mint most a jelenlegi zöldségeknél, hanem a hús puhításáról is. A zöldségeket ízlésünk szerint változtathatjuk, kinek mi a kedvence, a lényeg, hogy mindig több félét használjunk fel. 
Kiváló főétel lehet egy hús nélküli étrendben, vagy pedig körete húsételeknek.

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 db cukkini
  • 1 db padlizsán
  • 30 dkg gomba
  • 1 db kápia paprika
  • 3 db lilahagyma
  • 2 db nagyobb répa
A páchoz:
  • 6 ek balzsamecet
  • 3 ek méz
  • 12 ek extraszűz olivaolaj
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 ek dijoni mustár
  • 3 db fokhagyma
  • 1 tk szárított vagy friss oregánó
  • 1 tk szárított vagy friss bazsalikom

Elkészítés:

A megmosott zöldségeket (a gombát és a répát meghámoztam) körülbelül azonos méretűre felaprítjuk. A cukkinit csak karikára vágtam, a gombát félbe, illetve a nagyobb szemeket negyedeltem. A pác hozzávalóit egy mélyebb tálban összekeverjük, azután belepakoljuk a zöldségeket. Jól elkeverjük, alaposan átforgatjuk a tál tartalmát, hogy az ízletes, ragacsos, fűszeres pác mindenhol érje. Minimum 1 órát állni hagyjuk, de ha van több időnk, akkor pár óra igazán jót tesz neki. Ezután mehetnek is a grill serpenyőbe vagy a tűzre a grillrácsra. Készre sütjük.
Kiváló körete lehet bármilyen grill, vagy sült húsnak, illetve sajtnak. De természetesen egy hús nélküli étrendben pedig főételként is megállja a helyét.




További saját receptek | köretek | előételek | grill ételek | hús nélküli ételek | zöldséges ételek | alacsony kalória tartalmú ételek | gomba

2016. június 12., vasárnap

Sertés grillnyárs gombával




A nyársakra felhúzott különféle pácolt húsok, kolbászok, zöldségek, netán tengeri herkentyűk a grillezés csúcsát jelentik. Már a köret is megvan egyben egy nyárson és valóságos ízkavalkád, ami ilyenkor a tűzön készül. Íme egy változat:

Hozzávalók 4 főre (8 db nyárs):

  • 50 dkg sertéstarja vagy szűzpecsenye
  • 20 dkg kolozsvári szalonna
  • 3 db lilahagyma
  • 30 dkg gomba
A páchoz:
  • 4 ek olaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek mustár
  • 1 tk paprikakrém (csemege vagy csípős)
  • bors, grill fűszersó ízlés szerint


Elkészítés:

A húst, a hagymát és a gombát körülbelül egyforma méretű kockákra vágjuk. A pác hozzávalóit elkeverjük és beleforgatjuk a húsokat. Egy-két órát a hűtőben állni hagyjuk. Ez idő alatt beáztatjuk a nyársakat. Később a nyársra fűzzük a hozzávalókat felváltva: hús, hagyma, szalonna, gomba. És így tovább...
Alufóliába csomagoljuk a nyársakat és parázs felett grillrácson, néha átforgatva körülbelül 15 percig sütjük. Így a fóliában mindenhol átjárja a jóízű, kisülő zsiradék. Majd levesszük a fóliát és megforgatva átpirítjuk még körülbelül 10 percig. A hús így nem szárad ki, amikor szép pirosra sült, már tálalhatjuk is. Nem szükséges hozzá köret, de én egy finom salátával tálaltam.




További grill ételek | sertéshúsok | sülthúsok | gomba

Majonézes észt burgonyasaláta




Nagyon szeretem a majonézes salátákat. A majonézes burgonya saláta és a majonézes tojásos burgonya saláta után jöjjön egy újabb finomság. 
Szintén burgonyából készül, valamint házi majonézből, és csemegeuborkával, kaporral megspékelve. Ízletes saláta vagy köret akár.

Hozzávalók 4 főre:
  • 1,5 kg burgonya
  • 5 db csemegeuborka
  • 5 db főtt tojás
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 pohár (2 x 150g) tejföl
  • majonéz
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 csokor kapor

Elkészítés:

A burgonyát enyhén sós vízben héjában megfőzzük, majd megpucoljuk és a főtt tojással együtt kockára vágjuk. Hozzáadjuk a szintén felkockázott csemegeuborkát és az apróra vágott hagymát is. Elkészítjük a majonézt, majd elkeverjük a tejföllel és a finomra vágott kaporral. Az így elkészített öntetet összekeverjük a burgonyával és a többi hozzávalóval. Néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. Önmagában is finom, de salátaként vagy köretként is tálalható.



További saláták | előételek | hús nélküli ételek | köretek

2016. június 10., péntek

Csirkemell almával és camembert sajttal, vajas sült burgonyával




A camembert-t leggyakrabban magában, egy kevés kenyérrel, almával, dióval, esetleg pisztácia kíséretében vagy balzsamecettel, mézzel megcsorgatva szokás fogyasztani. Ez már így önmagában is szerintem egy isteni fogás. Éppen ezért úgy gondolom, hogy csirkemellhez társítva ezt a sajtot, almával, pici fehérborral megspékelve egy csodás főételt varázsolhatunk! Nálunk nagy sikere volt, íme:

Hozzávalók 4 főre:
  • kb. 80 dkg csirkemell filé
  • 2 doboz (2x120 g) camembert
  • 3 db alma
  • 5 ek olaj
  • 5 dkg vaj
  • kb. 1 ek barnacukor
  • só-, bors-, fahéj ízlés szerint
  • fél dl fehérbor

Elkészítés:

A megtisztított csirkemellet szeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Ezután elősütjük az olajon a hús mindkét oldalát néhány perc alatt. Az almát karikára vágjuk és kevés vajon pár perc alatt megpároljuk. Adunk hozzá sót, kevés fahéjat, és a barnacukrot, valamint a fehérbort. Egy nagyobb tepsibe lerakjuk az elősütött hússzeleteket és ráhalmozzuk az almákat, majd befedjük a camembert szeletekkel. Kb. 15 perc alatt sütjük 200 fokon, míg a sajt kicsit megpirul a tetején. (Ha van grill fokozatunk a sütőn, akkor süssük így.)
Köretnek én vajas sült burgonyát készítettem, de friss kevert salátával, vagy finom zöldfűszeres burgonyapürével is tálaltam már, és isteni volt.






További csirkehúsok | frissensültek | sülthúsok

2016. június 8., szerda

Nyírségi gombóc leves




Ez egy nagyon finom, laktató, zöldséges-húsos leves, amiben tészta helyett burgonya gombóc a levesbetét. Ennek a levesnek is számos variációja létezik. Lehet borjú, marha, sertéshúsból is készíteni. A zöldségek terén lehet még zellerből, karfiolból, esetleg zöldbabból is tenni a levesbe.

Hozzávalók 4 főre:

  • 50 dkg borjú comb (esetleg sovány sertéshús)
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 20 dkg csiperke gomba
  • 30 dkg zöldborsó
  • só-, bors-, ételízesítő ízlés szerint
  • 1 ek liszt
  • fél dl olaj
  • 1,5 dl főzőtejszín
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • kb. 2 liter víz
A burgonya gombóchoz: 
  • 30 dkg burgonya
  • 1 db tojás
  • kb. 15 dkg finomliszt
  • só-, bors ízlés szerint


Elkészítés:

A vöröshagymát apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük. A megtisztított húst apró kockákra vágjuk és a hagymához adjuk. Néhány percig pirítjuk, majd felöntjük kb. 2 liter vízzel. Kb 30 perc alatt félig puhára főzzük a húst, majd hozzáadjuk a karikára vágott sárga és fehérrépát. Amikor a zöldségek is majdnem megpuhultak, a leveshez adjuk a felszeletelt gombát és legvégül a zöldborsót.
Amíg a levesünk fő, közben elkészítjük a burgonya gombócot: a megtisztított burgonyát felkockázzuk és sós vízben puhára főzzük. A főzőlevet leöntjük róla és még melegen áttörjük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a tojást és a lisztet (burgonyától függően a  liszt mennyisége lehet kicsit több is), a sót és a borsot. Alaposan összekeverjük.
Ez idő alatt a hús és a zöldségek megpuhultak, a tejszínt elkeverjük egy evőkanál liszttel és a forró levesből is merünk egy kanállal hozzá, majd óvatosan a leveshez adjuk. Szép lassan felfőzzük. Amikor forr, vizes kézzel apró gombócokat formálunk és óvatosan a leveshez adjuk őket. Néhány perc alatt megfőzzük a gombócokat és a végén friss, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk a levesünket.




További levesek | gomba

2016. június 4., szombat

Esterházy csirkeragu tésztával




Lehet csirkemellből, rostélyosból, vagy akár szűzérméből készíteni. Bármelyik ízletes húsból is készül "Esterházy módra", az mindenképpen egy tejfölös-boros-zöldségmártásos ragut takar. Nagyon ízletes, pikáns vadasszerű mártás, amiben a zöldségek julienre vannak vágva.
Isteni! :)

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kg csirkemell filé
  • 20 dkg sárgarépa
  • 20 dkg fehérrépa
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 db babérlevél
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek citromlé
  • 2 ek mustár
  • kb. 1 ek liszt
  • só-, bors-, ételízesítő ízlés szerint
  • 1 csipet őrölt fűszerpaprika
  • 1 csipet cukor

A páchoz:
  • 3 ek mustár
  • 1 db vöröshagyma szeletelve
  • kb. 1 tk bors
  • 2 db babérlevél
  • 1 dl olaj


Elkészítés: 

A megtisztított csirkemellet ujjnyi csíkokra vágjuk. A pác hozzávalóit összekeverjük: a mustárt, borsot, babérlevelet, és az olajat. A húst összeforgatjuk a páccal és egy zárható edénben néhány órát, vagy akár egy éjszakán át pácoljuk. Ezután eltávolítjuk belőle a babérlevelet, a hagymát és egy nagyobb serpenyőt felforrósítunk. Az olajos - pácos húst jól átforgatjuk benne, fedő nélkül sütjük, amíg a hús a levét elfövi. A vöröshagymát kockára vágjuk, a fehér- és a sárgarépát vékony hasábokra. Amikor a hús már elég puha, de még nem teljesen, akkor hozzáadjuk a zöldségeket (a répákat és a vöröshagymát), a babérlevelet, sózzuk és borsozzuk. Ízesítjük még kevés ételízesítővel, egy csipet fűszerpaprikával és cukorral. Meglocsoljuk a borral és kevés vízzel, lefedve takarékon puhára pároljuk. Folyamatosan kevés lében pároljuk és, ha szükséges, utána öntünk még egy kevés vizet. A tejfölből és a lisztből kevés vízzel (attól függ mennyi mártást szeretnénk) habarást készítünk. Az ételt behabarjuk, mustárral, kevés citromlével kellemesen pikánsra ízesítjük. Sokfajta köret illik hozzá, tésztával, spagettivel, vagy burgonyafánkkal tálaljuk.




További csirkehúsos receptek | magyaros | tokányok