Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2015. szeptember 30., szerda

Tojáspörkölt főtt burgonyával




Biztosan manapság is gondot jelent sok családban, hogy a fizetés előtti napokban, amikor már megcsappan a konyhapénz, milyen olcsó, de ízletes ételt lehetne összedobni?! Ez egy ilyen olcsó és könnyen elkészíthető étel.
Gyermekkorom íze ez is: régen mindig a nagymamám készítette, később az anyukám, most pedig "én vagyok a soros". :)
Az én családom nagyon szereti, főzelékek mellé is szívesen készítem. Aki alapból is szereti a tojást, az ne habozzon és készítse el! Ráadásul tényleg annyira, de annyira egyszerű, és fél óra alatt készen van.

Hozzávalók 4 főre:

  • 10 db tojás
  • 1 db vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 db tv paprika
  • 1 db paradicsom
  • 2 ek őrölt fűszerpaprika
  • 4 ek olaj
  • só-, bors-, fűszerkömény ízlés szerint
  • 1 tk Piros Arany


Elkészítés:

Az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk, majd a felkockázott paprikát is hozzáadjuk. Ezután beletesszük az apróra vágott paradicsomot és a zúzott fokhagymát is. Kicsit pároljuk együtt, majd a tűzről félrehúzva hozzákeverjük a pirospaprikát. Körülbelül 3 dl vízzel felöntjük és sózzuk, borsozzuk és pici őrölt köménnyel és Piros Arannyal is ízesítjük. Kb. 20 percig főzzük a pörkölt alapot, amíg besűrűsödik (közben a vizet pótoljuk, ha nagyon elfőne). A tojásokat kb. 15 perc alatt keményre főzzük, hideg vízben lehűtjük, megpucoljuk és szeletekre vagy gerezdekre vágjuk. Az elkészült pörkölt alapba tesszük a tojásokat, és 2-3 perc alatt összeforraljuk. Óvatosan kavarjuk meg, hogy a tojások ne nagyon sérüljenek. Ízlés szerint tálaláskor tejfölt is adhatunk hozzá. Főtt burgonyával, tésztával, galuskával tálalhatjuk. Savanyúság finom lehet hozzá, mint minden más pörkölthöz is.

Tipp: főzelékek feltétjeként is ajánlom nektek. Nálam leggyakrabban így készül.




További Mama-és Anyukám receptjei | magyaros | hús nélküli ételek

2015. szeptember 27., vasárnap

Tarja pikáns pácban tárcsán sütve




Egy nagyon ízletes fűszerezésű husi, rendkívül finom, omlós és szaftos. Tárcsán vagy grillrácson megsütve az igazi, de ha nincs rá lehetőség, akkor grillserpenyőben vagy tepsiben sütve is érdemes kipróbálni. 
A tárcsát a mezőgazdasági munkából gasztronómiai szakeszközzé való előrelépés során szuperül használhatjuk sütésre, a nyílt láng felett. A tárcsa formája leginkább egy wokra emlékeztet, így felhasználása is magában hordoz egy keveset a wok adta lehetőségekből. Bár a tárcsát leggyakrabban szelet húsok, zöldségek, kolbászok vagy halak sütésére használjuk, de kisebb mennyiségű egytálétel is elkészíthető benne. A tárcsa akárcsak a wok, egész felületén átmelegszik, amit jól kihasználhatunk a sütés közben.

Hozzávalók 4 főre:

  • 80 dkg sertéstarja (csont nélküli)
  • 5 ek ketchup
  • 2 ek dijoni mustár
  • 5 ek olaj
  • 2 ek worcestershire szósz
  • 1 tk bors
  • só ízlés szerint

(Ha nem tárcsán készül, akkor
  • 2 ek olaj
  • 4 gerezd fokhagyma)


Elkészítés:

A megtisztított tarját kb. 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk. A széleit több helyen bevagdossuk, hogy ne ugorjon össze sütés közben. Kevés borssal meghintjük a hússzeleteket. A ketchupot összekeverjük a worcestershire szósszal, mustárral és az olajjal. A hússzeletek mindkét oldalát megforgatjuk benne, majd egy zárható edénybe sorakoztatjuk őket és a hűtőbe tesszük néhány órára, de a legjobb, ha egy teljes éjszakára. Nyáron nyílt láng felett tárcsán vagy grillrácson, nem túl erős tűzön megsütjük a húsok mindkét oldalát.



Amikor a konyhában készül, akkor egy serpenyőben kevés zsiradékon a húsok mindkét oldalát 2-2 perc alatt elősütjük.  Picit megsózzuk és egy tepsibe tesszük a hússzeleteket. 170 fokra előmelegített sütőben, kb. 45 perc alatt megsütjük a tarjaszeleteket. Félidőben forgassuk meg a húst. A végén a zúzott fokhagymával bekenjük a húsok tetejét és még néhány percre visszadugjuk a sütőbe.

Legtöbbször zöldségnyársat készítek köretnek, de bármilyen grillzöldség vagy sült burgonya is kiváló hozzá.




További grill ételek | sertéshúsok | sülthúsok

Zöldségnyárs




Ez az isteni zöldségnyárs nem csak a vegetáriánusok kedvelt étke, de remek köret grillezett húsok mellé is. Sok más zöldséggel is variálható, pl. padlizsán, koktélparadicsom, sárgarépa, kukorica, stb... feldobja, illik hozzá.

Hozzávalók 4 főre:

  • 20 dkg cukkini
  • 20 dkg kápia paprika
  • 20 dkg lilahagyma
  • 20 dkg gomba
  • 6 ek olivaolaj
  • só-, bors ízlés szerint
  • fél citrom leve
  • 1 ek zöldség grillfűszer


Elkészítés:

A bambusznyársakat áztassuk rövid ideig vízben. (Természetesen akinek van, fémnyársakat is használhat.) A citromlevet keverjük össze az olajjal, a grillfűszerrel, sóval, borssal és kis ideig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. A zöldségeket mossuk és tisztítsuk meg, majd vágjuk tetszőlegesen egyforma nagyságú darabokra. Szépen sorban, váltakozva szúrjuk a nyársakra a zöldségeket és kissé locsoljuk meg a fűszeres páccal.




Ha van rá lehetőségünk, akkor faszénparázs felett vagy nyílt láng felett tárcsán süssük a nyársakat addig, míg szép piros nem lesz, de vigyázzunk, hogy ne égjen meg!




Tepsiben, grillrácson is elkészíthető, kb. 30 perc alatt készre sül.

Tipp: Ha önálló fogásként fogyasztjuk, akkor egy ízletes mártogatóst ajánlok mellé:
joghurtos-roquefort mártást, ami kb. 2-3 dl joghurtból, 10 dkg roquefort sajtból, 2 gerezd zúzott fokhagymából, kevés só és borsból készül. A hozzávalókat összekeverjük és jól behűtjük, majd a zöldségnyársak mellé kínáljuk.




További köretek | előételek | grill ételek | hús nélküli ételek | zöldséges ételek | alacsony kalória tartalmú ételek | gomba

2015. szeptember 22., kedd

Szilvás lepény




A fahéjas-szilvás lepény illatáról jó eséllyel a karácsony ugrik be mindenkinek elsőként, azonban az szerencsére még messze van!
A szilva szezon viszont lassan véget ér, így nem szabad késlekedned. De jó hír, hogy mirelit gyümölcsből is elkészíthető az év bármely napján.

Hozzávalók 6 főre:

A tésztához:

  • 20 dkg finomliszt
  • fél csomag (5 g) sütőpor
  • 3 ek zsemlemorzsa
  • fél dl tej
  • 1 tk fahéj
  • 60-70 dkg magozott szilva
  • 1 db tojás
  • 10 dkg vaj vagy margarin + 1 ek a kenéshez
  • 6 ek cukor
  • 1 csipet só


A tetejére:

  • 1 nagy doboz (330 g) tejföl
  • 4 ek liszt
  • 2 db tojás


Elkészítés:

Elkészítjük a sütemény tésztáját: a tojást két evőkanál cukorral, egy csipet sóval és az olvasztott vajjal összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a tejet és jól összedolgozzuk. Néhány perc alatt összegyúrjuk a tésztát. Egy kb. 23x33 centiméteres kivajazott tepsibe belenyomogatjuk a tésztát és megszórjuk a zsemlemorzsával. A megmosott, kimagozott szilvát sűrűn egymás mellé tesszük a héjával felfelé a tésztán. Megszórjuk a maradék cukorral és a fahéjjal (a cukor mennyiségét mindenki ízlése szerint változtathatja, ki többet, ki kevesebbet):


Ezután elkészítjük a tetejére a mázat:
a tejfölt, a lisztet és a tojást, egy habverővel alaposan összekeverjük, majd rákanalazzuk a szilva tetejére és szépen elsimítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 45 perc alatt készre sütjük. 
Most már csak annyi a dolgunk, hogy türelmesen kivárjuk, amíg langyosra hűl, mert csak így lehet szépen szeletelni.



További sütemények | gyümölcsös sütemények

2015. szeptember 20., vasárnap

Magyaros töltött sertéskaraj




Egy magyaros lakománál nincs jobb vasárnapi ebéd! 
Ha szeretnél egy kicsit különlegesebb rántott husit készíteni, akkor érdemes változtatni és többféle ínycsiklandó tölteléket kipróbálni. 
Íme egy újabb változat:

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 nagyobb szelet csont nélküli karaj
  • 4 db natúr medvesajt
  • 10 dkg gyulai kolbász
  • 2 db lilahagyma
  • 1 db csípős zöldpaprika
  • só-, bors-, sertéssült fűszersó ízlés szerint
A panírozáshoz:
  • 20 dkg finomliszt
  • 3 db tojás
  • 20 dkg zsemlemorzsa
Sütéshez:
  • kb. 5 dl olaj


Elkészítés:
A karajszeleteket kiklopfoljuk, majd sózzuk-borsozzuk és megszórjuk a sertéssült fűszersóval. Elkészítjük a husik töltelékét: a kolbászt apró kockákra vágjuk és a villával szétnyomkodott medvesajthoz keverjük. A lilahagymát és a zöldpaprikát karikákra vágjuk. A kiterített hússzeletek egyik oldalára néhány karika lilahagymát rakunk, majd a sajtos, kolbászos töltelékből halmozunk rá. Ezután néhány karika csípős paprikával befedjük:



Végül a hús másik felét ráhajtjuk és hústűvel illetve fogvájóval összetűzzük, hogy ne nyíljon szét. A betöltött karajszeleteket kívülről is kicsit még megszórjuk a fűszersóval:


Ezután a szokásos módon bepanírozzuk a húsokat (liszt-tojás-zsemlemorzsa). Fontos, hogy a húsokat ne magas lángon süssük, mert akkor belül nem fog átsülni rendesen! Tehát közepes lángon, bő olajban megsütjük a bepanírozott töltött karajszeleteket. Frissen tálaljuk, bármilyen tetszés szerinti körettel. Nálam ma a köret sörös hagymás tepsis burgonya volt.



További magyaros | frissensültek | saját receptek | sertéshúsok

2015. szeptember 18., péntek

Csokis fordított muffin dióval




Egyszerűen elkészíthető finomság, a muffin készítésbe még a gyerekek is imádnak besegíteni!
Olyan gyorsan elkészül, hogy szeretettel kuktáskodnak körülöttünk. Viszont nem elhanyagolható tény, hogy apró trükkel és csokiöntettel feldobva, kiváló vendégváró lehet. Nálam sikere volt :).


Hozzávalók 4 főre (12 db):

A tésztához:

  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kristálycukor
  • 10 dkg liszt
  • 2 db tojás
  • 1/4 tk szódabikarbóna
  • 1/2 tk sütőpor
  • 2 csipet só
  • 5 dkg holland kakaópor
  • 1 tk vanília aroma
  • 1 dl tej
Öntethez:
  • 1 cs Dr. Oetker Desszert Öntet por (csokis)
  • 2,5 dl tej
  • 1 ek cukor
Díszítéshez:
  • maréknyi egész dió


Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A muffin formákat kivajazzuk, vagy a muffin papírokat elhelyezzük benne. Egy nagy tálba tesszük a szobahőmérsékletű vajat és habverővel simára keverjük. Beleöntjük a cukrot és néhány percig kikeverjük a vajjal, hogy lágy, könnyed állagú legyen. Ezután egyesével hozzáadjuk a tojásokat és jól elkeverjük. Egy másik tálba kimérjük a száraz hozzávalókat: lisztet, szódabikarbónát, sütőport, sót, kakaóport és összekeverjük őket. A vanília aromát és a tejet kimérjük és elkeverjük őket. A vajas krémhez apránként, felváltva adagoljuk a lisztes, illetve a tejes keveréket. Végül alaposan összekeverjük az egészet és a formákba kanalazzuk a masszát. Kb. 15 percig sütjük, de tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e. Még a formában 5-10 percig hűlni hagyjuk, majd kivesszük a formából és így hűtjük ki teljesen. A muffinokat fejjel lefelé tegyük egy tálcára. Ha netán muffin papírokban sütöttük, akkor azt természetesen vegyük le róla. Az előírás szerint készítsük el a csokiöntetet. Majd az elkészült öntetet kanalazzunk a muffinok tetejére, és mindegyik közepét egy fél szem dióval díszítsük.




További muffinok | sütemények

2015. szeptember 15., kedd

Tonhalas római saláta




Ez egy finom, egészséges és könnyű saláta a tonhal kedvelőinek! 
Azzal, hogy a hőmérő higanyszála egyre felfelé kúszik, egyre jobban igényem van arra, hogy salátákat dobjak össze. Ha nem szeretnétek plusz kilókkal gazdagodni, akkor érdemes egy-egy könnyebb vacsorát, ebédet beiktatni. :) 
Már korábban is készítettem tonhalsalátát.
Most jöjjön egy újabb változat:

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 db római saláta
  • 10 dkg koktél paradicsom
  • 4 db kovászolni való uborka
  • 1 doboz (170 g) morzsolt csemegekukorica konzerv
  • 1 doboz (160 g) tonhal konzerv (olaj nélkül)
  • fél citrom
Öntethez:
  • 3 ek extra szűz olivaolaj
  • 2 ek olaj a tonhal konzervből
  • 2 ek citromlé
  • só-, bors ízlés szerint

Elkészítés:

A megmosott salátát felcsíkozzuk és egy tálba tesszük. Az uborkát kockára, a koktél paradicsomot félbe vágjuk. Elkészítjük az öntetet: az összetevőket alaposan elkeverjük, sóval, borssal ízesítjük, majd a salátára öntjük és jól összeforgatjuk. Hozzákeverjük az uborkát és a paradicsomot, valamint a lecsepegtetett kukoricát is. A tonhalat szintén belekeverjük és citrom szelettel díszítve tálaljuk. (Aki pikánsabban szereti, az még kevés citromlevet nyomjon a salátájára.)




További saláták | előételek | alacsony kalória tartalmú ételek | saját receptek