Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkoholos desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alkoholos desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 24., szerda

Csokimousse whisky-vel és narancssal




Egy isteni, selymes csokoládé krém, de most kivételesen nem a gyerekeknek kedvezek. Felnőtteknek egy különleges pohárkrém, kevés alkohollal megbolondítva.
Karácsonyra ajánlom nektek ezt a csokis, narancsos, whiskys desszertet, aminek a tetején házilag készített törökméz van. 
Ennek a "krém csodának" tuti ott van a helye az ünnepi asztalon, nálam legalábbis! Próbáljátok ki ti is!!!

Hozzávalók 2 adagra:
  • 100 g étcsokoládé
  • 50 g cukor
  • 2 tojás
  • 2 cl whisky
  • 2 dl hideg habtejszín
  • 1 narancs héja 
A tetejére:



Elkészítés:

A lehűtött tejszínből habot verünk, majd felhasználásig hűtőbe tesszük. Két keverőtálat meleg vízfürdő fölé helyezünk.
Az egyik keverőtálban habosra keverjük a tojások sárgáját a cukorral. A másikban megolvasztjuk az apróra tördelt csokoládét és a már megolvadt csokiba belereszeljük egy narancs héját. Ezután mindkét tálat levesszük a gőzről és hűlni hagyjuk.
A következő lépés, hogy a tojásfehérjét félig felverjük egy csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk a whiskyt és így együtt kemény habbá verjük.
Az olvasztott csokoládét összekeverjük a kikevert tojássárgájával (ne ijedjünk meg, kissé összeáll, nehezen keverhető lesz), majd több lépésben, apránként hozzáadjuk a tojásfehérjét (első adagot erősen keverőkanállal kavarjuk hozzá, ekkor már lágyabb lesz a krém, a többit lehet már óvatosan a csokihoz adagolni), végül pedig a tejszínhab 2/3-át is. Poharakba kanalazzuk és hűtőben hagyjuk kihűlni. Ez idő alatt elkészítjük a törökmézet: ehhez a cukrot és a mézet serpenyőben kevergetés nélkül hevíteni kezdjük. Mikor olvadni kezd a cukor, körbeforgatjuk a serpenyőt,
hogy mindenhol egyenletesen kezdjen pirulni. Nem szabad megvárni, hogy teljesen karamellszínű legyen. Gyorsan megszórjuk a szódabikarbónával és rögtön össze is keverjük. Ne ijedjünk meg, a szódabikarbónától, az egész kicsit felhabzik, ilyenkor rögtön ki is kell önteni a serpenyőből egy olajjal kikent tepsire. Várjunk türelmesen, kb. egy óra alatt megszilárdul és  törhetővé válik.
Tálalásnál rákanalazzuk a megmaradt tejszínhabot a poharakban lévő csokira, tetejére összezúzott törökmézet szórunk. Ebből a törökméz adagból bőven marad még, tördeljük nagyobb darabokra és külön kínáljuk. A gyerekek biztosan értékelni fogják és legközelebb "rendelni fogják" tőlünk a házi törökméz csemegéjüket.



További pohárkrémek | desszertek | karácsonyi ünnepi ételek | csokoládé | alkoholos desszertek | Ünnepi asztal

2014. december 16., kedd

Tojáslikőrös almás ünnepi tekercs



Ha az ünnepek alatt a vendégeknek kínálnál valami különlegeset, akkor bátran próbáld ki ezt az alkoholos süteményt! A tojáslikőr kellemes aromát ad neki és az almával párosítva nekem mindenképpen karácsonyi feelinget nyújt.

Hozzávalók 6 főre:
  • 3 db tojás
  • 8-10 g keserű kakaópor
  • 80 g kristálycukor
  • fél tasak sütőpor
  • 90 g liszt + a szóráshoz
A töltelékhez:
  • 25 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 db nagy alma
  • 120 ml tojáslikőr


Elkészítés:

A tojásokat a cukorral jól elkeverjük, felhabosítjuk. Beledolgozzuk a kakaó és a sütőporral elvegyített lisztet. A masszát egy nagyobb sütőpapírral bélelt tepsibe töltjük. (Én gáztepsibe tettem.) Süssük 180 fokon 10 percig. Azután kivesszük és meghintjük egy kevés liszttel, majd kiborítjuk a tepsiből egy tiszta konyharuhára. Hagyjuk kicsit hűlni, majd húzzuk le a tetejéről a sütőpapírt, végül konyharuhával együtt tekerjük fel a tésztát. A töltelékhez habosra keverjük a puha vajat a porcukorral, és apránként beledolgozzuk a likőrt. Az így kapott krém kétharmadát simítsuk a tésztalapra, amit előzőleg a konyharuhából kivettünk. Majd osszuk el rajta a meghámozott, kimagozott, felaprított almakockákat. Óvatosan tekerjük fel a süteményt - esetleg sütőpapír segítségével - majd tegyük hűtőbe 30 percre, hogy összeálljon. Végül bevonjuk a sütemény minden oldalát a megmaradt likőrös krémmel. Ízlés szerint almaszeletekkel díszítve és egy kevés csokireszelékkel megszórva kínálhatjuk.



További sütemények | gyümölcsös sütemények | karácsonyi ünnepi ételek | alkoholos desszertek

2014. augusztus 9., szombat

Cseresznyepálinkás vanília fagyi


Ez egy olyan édesség, melyet az egyik kedvenc tévé csatornámon pillantottam meg. Lehet, hogy nem pontosan így volt, de egy közel hasonló nyári desszertet készítettek el. A néhány alapanyagot könnyen megjegyeztem. Éppen ez volt a pikantériája, mert alig kell hozzá valami, mégis egy csodás desszert születik belőle.

Sokat gondolkodtam itt a bevezetőn, mert két ötletem is támadt. 
Az első az volt, hogy a "Lusta asszonyok desszertje", mivel gyorsan, bizonyos alapanyagokat készen megvásárolva egy különleges, gyors, hűs nyári desszertet varázsolhatunk az asztalra.
A második pedig, hogy kedves férfiaknak ajánlom, akik egy egyszerűbb, de annál nagyszerűbb nyalánksággal, édességgel szeretnék a párjukat levenni a lábukról. (A tejszínhabos eper már kicsit idejét múlt :))
Szóval még most sem jöttem rá, hogy melyik lehetne találóbb, akkor inkább legyen mindkettő. 

Íme a recept:

Kizárólag felnőtteknek!

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 adag vanília fagylalt (fejenként 2-3 gombóc)
  • 40 dkg cukor
  • 40 dkg cseresznye
  • 5 cl cseresznyepálinka
  • tejszínhab a díszítéshez
  • 1 dl víz

Elkészítés:

Elkészítjük a cseresznye öntetet: az 1 dl vizet felforraljuk és hozzáadjuk a cukrot, és folyamatos keverés mellett kicsit sűrűbb cukor szirupot főzünk. Néhány perc alatt ez készen van, majd hozzáadjuk a megtisztított és kimagozott cseresznyét. Pár percig főzzük a gyümölccsel együtt. A tűzről lehúzva hozzáadjuk az 5 cl cseresznye pálinkát. A készen vásárolt vanília fagylaltot kis tálkákba vagy tányérokra adagoljuk. A tetejét bőségesen meglocsoljuk a zamatos pálinkás cseresznye öntettel.
Tejszínhabbal fokozzuk az élvezeteket.
Igazam volt, ugye, hogy milyen egyszerű?
További desszertek | alkoholos desszertek