Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: melegszendvicsek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: melegszendvicsek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 1., csütörtök

HotDog leveles tésztában



Készítettem már korábban is hotdogot, aminek szintén nagy sikere volt nálunk. 
Kiváló vacsora ötlet ez a leveles tésztában sült hotdog!
Gyorsan elkészül, egyszerű az elkészítése és akár egy finom vendégváró is lehet egy gyerekzsúron. De a felnőttek is odáig lesznek érte, így érdemes egyből dupla adagot készíteni! :)

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 cs (275 g) leveles tészta
  • 5 db (200 g) virsli
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 ek mustár
  • 2 ek olaj
  • 3 db csemegeuborka
  • 3-4 szelet trappista sajt
  • 1 db tojás
  • 1 ek szezámmag


Elkészítés:

A vöröshagymát félbevágjuk és felszeleteljük, majd az olajon megsütjük. A csemegeuborkákat karikára vágjuk. A leveles tésztát kiterítjük és a közepére, sorba állítjuk a virsliket. Megkenjük a mustárral, ráhalmozzuk a sült hagymát, erre a szeletelt sajtot, majd az uborka karikákkal megszórjuk. A virslik két oldalán a tésztát 45 fokos szögben bevagdossuk és jobbról-balról váltakozva behajtogatjuk, egymásra takarjuk a tésztát. (Remélem a fázisképem segítséget nyújt ebben!)
Ezután a felvert tojással szépen körbekenjük a tésztát és szezámmaggal meghintjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük és körülbelül 20 perc alatt megsütjük. Szeletekre vágjuk és tálaljuk. Frissen, forrón a legfinomabb, de mivel hidegen is remek, így uzsonnának is kiváló lehet.

Tipp: nekem nagy kedvencem a mézes, dijoni mustár, én evvel készítettem, isteni finom. Ha valaki szereti, ketchupot is tehet bele, így is érdemes kipróbálni.




További reggelik - vacsorák | szendvicsek | melegszendvicsek

2016. október 27., csütörtök

Gombás melegszendvics




Nincs időd vacsorát főzni, de szívesen ennél gyorsan valami meleget? 
Készíts melegszendvicset!
Számtalan variáció létezik, már én is mutattam nektek néhányat és még fogok is. Nálunk nagyon népszerű a melegszendvics, soha nem lehet megunni, rengeteg változatban készítem, kétszer egyforma még sosem sikerült. 
Most gombás krémmel készül, íme:

Hozzávalók 2 főre:
  • 25 dkg csiperke gomba
  • 2-3 dkg vaj
  • 1 ek liszt
  • 1 dl tejszín
  • 1 dl tejföl
  • só-, bors-, kakukkfű ízlés szerint
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db vöröshagyma
  • fél csokor petrezselyemzöld
  • 15 dkg trappista sajt
  • 2 db sajtos kifli vagy bagett

Elkészítés:

A vöröshagymát finomra vágjuk és megdinszteljük a vajon. Hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát és megpároljuk. Közben ízesítjük sóval, borssal, kakukkfűvel ízlés szerint, és a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Néhány perc párolás után, amikor a gomba megpuhult, rászórjuk a lisztet. Ezután folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a tejfölt és a tejszínt, és jól elkeverjük. Kis lángon, kevergetve sűrűre főzzük. A végén belekeverjük még az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Picit várunk, hogy kihűljön a krém, majd a félbevágott kifliket bőségesen megkenjük vele. Megszórjuk a reszelt sajttal és a sütőben aranyszínűre sütjük.



Tipp: amikor gombapörkölt készül nálam és esetleg marad belőle (sokszor még nem fordult elő :)) , akkor a maradékból készítek melegszendvicset. A pörkölthöz adok liszttel elkevert tejfölt, kicsit összeforralom, hogy jól besűrűsödjön és ezt a keveréket kenem a kifli vagy kenyér szeletekre.

További melegszendvicsek | szendvicsek | saját receptek | hús nélküli ételek | gomba

2016. május 3., kedd

Club szendvics





A club szendvics (club sandwich) amerikai eredetű "emeletes", rakott szendvics, egy igazi világ klasszikus. Szinte minden magára valamit is adó bár étlapján ott van. 
Sokan, sokféleképpen készítik, de egy biztos, mindig van benne saláta, paradicsom, kenyér, és kétféle hús. Ha nincs kedvünk sokat bajlódni a konyhában, de ennénk valami igazán jót, akkor a club szendvics ideális választás lehet.

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 közepes fej jégsaláta
  • 20 dkg paradicsom
  • 12 szelet bacon szalonna
  • kb. 1 dl majonéz
  • 12 szelet toast kenyér
  • 4 szelet csirkemell filé
  • szárnyas fűszerkeverék, bors ízlés szerint
  • 6 ek olaj


Elkészítés:

A megtisztított csirkemellet kenjük be a fele olajjal és szórjuk meg a szárnyas fűszerkeverékkel és a borssal. Grillezzük vagy süssük meg a maradék olajon a serpenyőben. Süssük meg a bacon szeleteket is. Én szintén ugyanabban a grillserpenyőben pirítottam meg a toast kenyereket.
Egy szendvics, három kenyérszeletből áll. Az első kenyeret alaposan kenjük meg majonézzel, tegyük rá az összetépett, megmosott salátát, majd a sült húst. Erre jön megint egy szelet kenyér, majonéz, ismét salátával beborítjuk, majd három bacon szelet következik. Erre jönnek a karikára vágott paradicsom szeletek. A harmadik kenyér alsó felére kenünk majonézt és ezzel fejezzük be a rétegezést. Két szemközti sarkába szúrunk egy-egy fogvájót, majd egy éles késsel átlósan kettévágjuk.
Szépen enni nem lehet, csöpög, folyik minden felé :), de megéri a "szenvedést", mert isteni!
Nekem nagy kedvencem ez a szendvics.

Tippek:

  • aki kívánja, sült burgonyát is készíthet hozzá, de a szendvics önmagában is meglehetősen kiadós
  • tükörtojás vagy főtt tojás felkarikázva is része lehet a szendvicsnek, sok helyen tojás is kerül a club szendvicsbe






További előételek | saját receptek | reggelik - vacsorák | szendvicsek

2015. augusztus 11., kedd

Florentine tojás



A Florentine tojás a Benedict tojás egyik változata, ami spenóttal készül.
Az alapja itt is a sonka, a buggyantott tojás és az isteni hollandi mártás.
(Az étel eredetét leírva megtalálod a Benedict tojásnál.)
Ennek az étel elkészítését is ajánlom figyelmetekbe: egy hétvégi, ráérős, kávézgatós, újság olvasós , kellemes reggelen, amikor igazán értékelni fogja a család eme kiváló, laktató étket.

Hozzávalók 2 főre:
  • 2 db tojás
  • 2 db buci vagy zsemle
  • 4-5 dkg spenót
  • 3 ek olivaolaj
  • 4 szelet főtt sonka (feketeerdő vagy pármai), vagy angolszalonna
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 tk ecet
  • 2 adag hollandi mártás

Elkészítés:


Elkészítjük a hollandi mártást, amit felhasználásig melegen tartunk. A zsemlét vagy bucit félbevágjuk és olivaolajon picit megpirítjuk mindkét oldalát a sonkaszeletekkel vagy angolszalonnával együtt. Egy serpenyőben egy evőkanál olivaolajon 2 perc alatt megfonnyasztjuk a spenótot, amit sózunk, borsozunk.
Buggyantott tojást készítünk: ehhez 2 lábasban vizet forralunk. Az egyikbe ecetet, a másikba sót teszünk. Az ecetes vizet felforraljuk és az előzőleg felütött tojásokat (egyesével) nagyon óvatosan, vigyázva, hogy a sárgája egyben maradjon, egy szedőkanálba átöntjük. A lábas alatt mérsékeljük a hőt és a szedőkanállal együtt néhány másodpercig a vízben tartjuk, majd lassan a vízbe csúsztatjuk a tojást. A kanállal a fehérjét alakíthatjuk még, és kb. 3 percig főzzük a gyöngyöző vízben, Amikor letelt az idő, kiszedjük a tojásokat és a sós vízbe mártjuk őket néhány másodpercig. Ezáltal nem lesznek ecet ízűek.
Akinek van kedve, készíthet hozzá "english muffinokat", de én kényelmesebb voltam, és amúgy is szerintem tökéletesen megfelel így, buciban tálaltam a tojásokat.
(Akár zsemlében is lehet.) Összeállítjuk a szendvicset: a pirított buci vagy zsemle egyik felére fektetünk két-két szelet sonkát vagy angolszalonnát. A kisült sonka fenséges szaftjával meglocsoljuk, hogy ne vesszen kárba. A tetejére halmozzuk a spenótot. Erre teszünk egy-egy tojást és rákanalazzuk a hollandi mártást, frissen őrölt borssal megszórva tálaljuk.



További reggelik - vacsorák | szendvicsek | melegszendvicsek

2015. április 15., szerda

Sonkás melegszendvics torta



Egy igen egyszerű, de mégis nagyon ötletes, szemet gyönyörködtető, gusztusos és ízletes reggeli vagy vacsora. 
Természetesen itt is csak a képzeleted szabhat határt. Ez egy alap recept, tetszőleges felvágottal, illetve zöldségekkel, vagy más ízvilágú sajttal is variálhatod.

Hozzávalók 4-5 főre:

  • 2 db zsúrkenyér (kb. 0,5 kg)
  • 4 tojás
  • 3 db paradicsom
  • 20 dkg trappista sajt
  • 30 dkg sonka
  • 10 dkg vaj
  • kb. 1 dl tej
  • só-, bors ízlés szerint
  • 0,5 csokor petrezselyemzöld

Elkészítés:

Először is a kenyeret felszeleteljük és vékonyan mindegyiket megkenjük a vajjal. Egy köralakú sütőformát (pl. pite) vajazzunk ki és a kép szerint helyezzük bele a kenyérszeleteket. A körbe rakott kenyérszeletek közé mindenhová tegyünk egy szelet sonkát és egy szelet paradicsomot:


A tojásokat verjük fel és keverjük el a tejjel. Ízesítsük sóval, borssal. Majd ezt a tojásos keveréket óvatosan csorgassuk rá egyenletesen a sütőformában lévő kenyerekre. A sajtot reszeljük le és szórjuk meg a "torta" tetejét:


Ezután 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Fontos, hogy a kenyerek ropogósak legyenek! Én friss petrezselyemzölddel megszórtam tálalás előtt.



További reggelik - vacsorák | melegszendvicsek

2015. március 25., szerda

Mézes mustáros, sonkás, sajtszószos melegszendvics


Azt hiszem már korábban is említettem, hogy melegszendvics rajongó vagyok.
Főként azért, mert rengetegféle változatban, sokféle alapanyagból (vagy éppen amit a hűtőben találsz, ez a kreativitásodra van bízva) lehet valami gyorsat és finomat készíteni. 
Én most reggelire készítettem, de ezek a szendvicsek vacsorára is tökéletesek. Ezt a szendvicset szintén egyik kedvelt tévécsatornámon készítették, ami nem kimondottan gasztro csatorna, mégis jó recepteket lehet ellesni. 
Kitaláltam, hogy szombaton ezzel lepem meg a családomat reggelire. Íme:

Hozzávalók 2 főre:

  • 4 szelet teljes kiőrlésű vagy magos barna kenyér
  • kb. 15 dkg csirkemell sonka
  • 10 dkg cheddar sajt
  • kb. 4 ek mézes dijoni mustár
Sajtszószhoz:
  • 3 ek vaj
  • 3 ek liszt
  • 2 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 3 ek cheddar sajt
  • 1 ek parmezán sajt


Elkészítés:

A kenyérszeleteket kb. 180 fokra előmelegített sütőben megpirítjuk. Majd a szeleteket egy-egy evőkanálnyi mézes mustárral megkenjük. Az egyik szelet mézes mustáros kenyeret beborítjuk a sonkával és a sajttal, majd ráhelyezzük a másik mustárral megkent kenyeret. Ismételjük meg ugyanezt a másik kenyérrel is.
Ezután elkészítjük a sajtmártást: a vajban sárgára pirítjuk a lisztet és simára keverjük a forró tejjel és a tejszínnel. Mérsékelt tűzön folyamatos keverés mellett, sűrűsödésig főzzük, majd langyosra hűtjük. Ízlés szerint a fűszereket is hozzáadjuk: sót, borsot, szerecsendiót, és végül a kétféle reszelt sajtot is.
A kenyereket egy tűzálló tálba tesszük és a sajtmártással bőségesen meglocsoljuk. Visszatesszük a sütőbe (180 fok) és rövid idő alatt ropogósra sütjük


További melegszendvicsek | reggelik - vacsorák | szendvicsek

2015. február 4., szerda

Tonhalas avokádós tortilla tekercs



A tortilla évezredeken keresztül az azték civilizáció meghatározó alapétele volt. Az eredeti tortilla egy vastag lepény volt, ami őrölt kukoricából készült. A spanyol gyarmatosítók adták neki a tortilla nevet, amely tortácskát jelent. 
A tortilla világszerte népszerű! De teljesen mást képvisel Spanyolországban, Latin-Amerikában és a nagyvilágban. 
A tortilla manapság is egy palacsintaszerű lepényt jelent az USA-ban, Közép-Amerikában, Mexikóban és rengeteg étel alapanyaga. Viszont Spanyolországban, Dél-Amerikában, Kubában egy réteges omlett, amely általában krumplival és hagymával készül.
A legtöbb boltban vásárolható konyhakész tortilla lap búzalisztből készül, még az is, aminek kukoricás a neve. Igazi kukorica tortillát nehezen lehet konyhakészen vásárolni.
A legnépszerűbb tortilla ételek: taco, quesadilla, nachos, fajita, burrito, enchilada és hát a most általam készített tortilla tekercs is.
Tehát a tortilla tekercs egy modern, nemzetközi étel, valójában egy szendvics verzió. Ami szükséges hozzá, természetesen tortilla lap és bármilyen, ízlés szerinti töltelék: hús, saláta, zöldségek, szószok, sajt... 
Én most tonhalra vágytam és avokádóval tettem még ízletesebbé, különlegessé a "szendvicsemet".
Hidegen, melegen is fogyasztható, ideális parti illetve piknik étel, mivel miután feltekertük a megtöltött tortillát, félbevágjuk és kézzel fogyasztható.
Próbáljátok ki más-más töltelékkel is bátran!

Hozzávalók:
  • 6 db koktélparadicsom
  • 12 dkg natúr tonhal
  • 1 db avokádó
  • só-, bors-, citromlé ízlés szerint
  • 2 adag (maréknyi) rukkola saláta
  • 5-6 karika kápia paprika
  • 2 db tortilla


Elkészítés:

Az avokádót ketté vágjuk, a magot kivesszük, a gyümölcshúst egy kanál segítségével kikaparjuk, majd szétnyomkodjuk. Kevés citromlevet csepegtetünk rá, hogy az avokádó ne barnuljon meg. A koktélparadicsomokat félbevágjuk. A tonhalat a dobozból kivéve lecsepegtetjük, ha nem aprított a tonhal, akkor villával szétnyomkodjuk. Sóval, borssal ízesítjük és összekeverjük. Végül megtöltjük a tortillákat: a tortillalapot először megszórjuk egy maréknyi rukkolával, majd tonhallal, az avokádó hússal, koktélparadicsommal és a paprikával. Ezután semmi más teendőnk nincsen csak tekercset formázunk belőle és félbevágva tálaljuk.


További melegszendvicsek | szendvicsek | reggelik - vacsorák

2014. december 19., péntek

Camembert sajtos almás diós melegszendvics



A nemespenész borította, krémesen lágy közepű sajt mesés múltra tekint vissza. Az Eiffel torony és a bagett mellett talán ez a különleges sajt egyike még a Franciaországot jellemző szimbólumoknak.
Nálunk leggyakrabban rántott camembert formájában kerül az asztalra. De fontos róla tudni, hogy almával, szőlővel vagy más szezonális gyümölccsel, esetleg dió, pisztácia kíséretében lehet még igazán ízletes! Az ínyenceknek még lehet fokozni az élvezetet, ha mézzel vagy balzsamecettel meglocsolva ízlelgetik a sajtfalatokat. 
Íme egy nem megszokott szendvics változat, az unalmas hétköznapokra. Ajánlom reggelire vagy vacsorára nagy szeretettel:

Hozzávalók 2 főre:

  • 4 szelet rozs vagy magos barnakenyér
  • 1 db nagyobb alma
  • kb. 3 dkg dió
  • 1 db camembert sajt (90 g)
  • 2 tk balzsamecet

Elkészítés:

A kenyereket gyorsan megpirítjuk a kenyérpirítóban. Az almát (aki szereti, lehet héjastól) a nagylyukú sajtreszelőn lereszeljük. A sajtot vékonyan felszeleteljük. A diót durvára vágjuk.
Ezután egy perc alatt összeállítjuk a szendvicsünket: a pirítósra vastagon, reszelt almát teszünk, szépen elosztjuk a kenyereken.
Az alma tetejére helyezzük a sajtszeleteket. Pár csepp balzsamecettel meglocsoljuk. A végén megszórjuk a dióval. Néhány percre a 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, hogy a dió picit ropogós legyen a tetején!




További saját receptek | reggelik - vacsorák | szendvicsek | melegszendvicsek | hús nélküli ételek

2014. december 12., péntek

Benedict avagy Benedek tojás



Egy mutatós és fantasztikusan finom reggeli!
Az igazság azért az, hogy egy kis ügyességet, konyhában jártasságot igényel. Viszont a végeredmény mindenért kárpótol, ezért a kezdő konyhatündérek is próbálkozzanak vele, nem lehetetlen elkészíteni! 
Az étel eredetéről az a történet látott napvilágot, hogy Benedict úr nyugalmazott bróker besétált a new yorki Waldorf hotelbe és a másnapossága enyhítésére vajas pirítóst rendelt szalonnával, buggyantott tojással és hollandi mártással. Oscar Waldorfot annyira lenyűgözte ez az étel kombináció, hogy nyomban étlapra tette a reggeli és uzsonna ajánlatában, annyi változtatással, hogy sonkával és English muffinnal kínálta a Benedict tojást. Valahogy így kezdődött az isteni buggyantott tojásos szendvics "karrierje" :).
Nekem nagyon ízlett, muszáj nektek is kipróbálni egy ráérős hétvégi reggelen.

Hozzávalók 2 főre
  • 4 szelet füstölt sonka (pl. feketeerdő vagy pármai)
  • 2 db tojás
  • 1 tk ecet
  • só-, bors ízlés szerint
  • 2 ek olivaolaj
  • 2 db buci vagy zsemle
  • 2 adag hollandi mártás

Elkészítés:

Elkészítjük a hollandi mártást, amit felhasználásig melegen tartunk. A zsemlét vagy bucit félbevágjuk és olivaolajon picit megpirítjuk mindkét oldalát a sonkaszeletekkel együtt.
Buggyantott tojást készítünk: ehhez 2 lábasban kell vizet forralnunk. Az egyikbe ecetet teszünk, a másikba sót. Az ecetes vizet felforraljuk és az előzőleg felütött tojásokat (egyesével) nagyon óvatosan, vigyázva, hogy a sárgája egyben maradjon, egy szedőkanálba átöntjük. A lábas alatt mérsékeljük a hőt és a szedőkanállal együtt néhány másodpercig a vízben tartjuk, majd lassan a vízbe csúsztatjuk a tojást. A kanállal a fehérjét alakíthatjuk még, és kb. 3 percig főzzük a gyöngyöző vízben, Amikor letelt az idő, kiszedjük a tojásokat és a sós vízbe mártjuk őket néhány másodpercig. Ezáltal nem lesznek ecet ízűek. Akinek van kedve, készíthet hozzá "english muffinokat", de én kényelmesebb voltam, és amúgy is szerintem tökéletesen megfelel így, buciban tálaltam a tojásokat. (Akár zsemlében is lehet.) Ez úgy történik, hogy a megpirított bucik felére teszünk két-két szelet sonkát, majd egy-egy darab tojást. Meglocsoljuk a fenséges hollandi mártással és frissen őrölt borssal megszórjuk, majd rátesszük a buci másik felét.




További reggelik - vacsorák | szendvicsek | melegszendvicsek