Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2016. november 26., szombat

Mustáros tejszínes karaj jázmin rizzsel



Egy pikáns, krémes szószban párolt husi csakis finom lehet!
Aki szereti, dijoni mustárral is készítheti. Egyszerű, mégis nagyszerű fogás.

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kg sertéskaraj filé
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 ek mustár
  • kb. 5 ek olaj
  • 1 dl tejföl
  • 1 dl főzőtejszín
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 csokor friss petrezselyemzöld

Elkészítés:

A megtisztított húst vékony szeletekre vágjuk. Ízesítjük sóval, borssal, majd kevés olajon pár perc alatt a hússzeletek mindkét oldalát elősütjük. Ezt követően felöntjük kevés vízzel és fedő alatt pároljuk körülbelül 30 percig.  (Ez alatt a levét is elvövi, közben ha kell, pótoljuk a vizet.)
A tejfölt, a tejszínt, a mustárt és a zúzott fokhagymát összekeverjük és a húshoz adjuk. Lassú tűzön puhára főzzük, ha szükséges még ízesítjük. Amikor a hús megpuhult, apróra vágott friss petrezselyemzölddel megszórjuk.
Nálam most jázmin rizs volt a köret, de galuskával, vagy burgonyagombóccal is kitűnő lehet.




További sertéshúsok | magyaros

Paradicsomsaláta




Egyszerű és gyors paradicsomsaláta recept.
Egy jó minőségű fehérborecettel lesz igazán finom, de természetesen hagyományos ecettel is elkészíthető.

Hozzávalók 4 főre:

  • 5 db paradicsom
  • 1 db lilahagyma
  • 1 cs petrezselyemzöld
  • kb. 2,5 dl víz
  • kb. 4 ek fehérborecet
  • 1 kk só
  • 2 ek porcukor
  • bors ízlés szerint


Elkészítés:

Egy kis tálban elkészítjük a saláta öntetet: a vízhez adjuk az ecetet, cukrot, sót, csipetnyi borsot és összekeverjük. A paradicsomokat megmossuk és karikára, vagy félkarikára, a megtisztított lilahagymát pedig apró kockára vágjuk. Egy tálba tesszük a felszeletelt paradicsomokat, rászórjuk a hagymát, öntettel meglocsoljuk és a végén az aprított petrezselyemzölddel megszórjuk.
El is készült a tökéletes paradicsomsaláta, amit tálalás előtt legalább fél órág a hűtőben állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.



További saláták | hús nélküli ételek | alacsony kalória tartalmú ételek

2016. november 25., péntek

Pásztorpite azaz Shepard's pie



A Shepard's pie egy többszáz éves, nagyon ízletes, brit egytálétel. 
Többféle húsból készülhet, a leggyakoribb a marha és bárány, illetve a marha és sertés keveréke. Én ezt az utóbbi variációt választottam, mert talán ez áll a legközelebb a magyar ízlésvilághoz és az enyémhez is :). 
A Pásztorpitéhez egy pofonegyszerű húsos ragut kell készítenünk, amit beburkolunk krumplipürével és az egészet összesütjük a sütőben. A krumpli teteje kicsit megpirul, mivel a ragu szaftos, így az ízek összeérnek és az összhatás zseniális lesz!

Hozzávalók 4 főre:
  • 1 db vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 4 db sárgarépa
  • 1 tk kakukkfű
  • 2 tk rozmaring
  • 2 db babérlevél
  • 2 ek paradicsompüré
  • 20 dkg zöldborsó
  • 1 ek liszt
  • 1 dl vörösbor
  • 2 - 2.5 dl húsleves alaplé
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 0.5 kg darált hús (fele sertés, fele marhahús)
A burgonyapüréhez:
  • 1 kg burgonya
  • 0.5 dl tej
  • 0.5 tejszín
  • 10 dkg vaj
  • 3 db tojássárgája
  • 5 dkg fehér cheddar sajt
  • só-, bors ízlés szerint 
  • szerecsendió ízlés szerint
A sütéshez:
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • 5 dkg cheddar sajt

 Elkészítés:

A húsos raguhoz egy nagyobb serpenyőben olajat hevítünk és a finomra vágott hagymát üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a kockára vágott sárgarépát és a paradicsompürét is. Az egészet jól lepirítjuk, majd a darált húst rádobjuk, valamint a fűszereket: a rozmaringot, kakukkfüvet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Megszórjuk a liszttel és jól átforgatjuk. Felöntjük a borral, az alaplével és a Worchestershire szósszal. Fedő alatt, alacsony hőfokon, körülbelül 20 percig főzzük. Ezután hozzákeverjük a mirelit zöldborsót, amivel további 5 percig főzzük. Amikor a borsó megpuhult, akkor a ragunk is elkészült.
Elkészítjük a krumplipürét: a krumplit kockára vágjuk és egy fazékban, sós vízben megfőzzük. A megfőtt burgonyát krumplinyomóval áttörjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Hozzáadjuk a lágy vajat, a tejszínt és a meleg tejet, na meg az előzőleg lereszelt sajtot is. Alaposan elkeverjük, hogy jó krémes állagú legyen.
A pásztorpite húsos raguját egy pite formába vagy más hőálló tálba tesszük. A krumplipürét egy kanál segítségével elosztjuk a ragu tetején úgy, hogy mindenhol teljesen befedje. Megszórjuk a zsemlemorzsával, a reszelt sajttal és 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.






További egytálételek | marhahúsok | sertéshúsok | rakott ételek

2016. november 20., vasárnap

Csokoládés madártejszelet



A csokoládé és a csokoládé puding önmagában is mennyei finomság. Egy módon fokozható: ha süteménnyel kombinálod. Ennél ínycsiklandóbb kombinációt még nem találtak fel, ráadásképpen a tetejét tejszínhabbal megkoronázva.
Íme:

Hozzávalók 6 főre:

A tésztához:
  • 8 db tojásfehérje
  • 8 ek cukor
  • 8 ek liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag (12 g) sütőpor
A csokikrémhez:
  • 8 db tojássárgája
  • 5 ek cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 csomag csokoládéízű főzős pudingpor
  • 1 ek holland kakaópor
  • 8 dl tej
  • 20 dkg porcukor
  • 25 dkg margarin
A tetejére:
  • 5 dl habtejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:

Először elkészítjük a sütemény tésztáját: a tojásfehérjéket kemény habbá verjük, félidőben hozzádolgozzuk több adagban a kristálycukrot és a vaníliás cukrot is. A lisztet elkeverjük a sütőporral és rászitáljuk a felvert tojáshabhoz, majd egy fakanállal óvatosan beleforgatjuk. Egy kb. 25x38 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk és a tésztát belesimítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
A krémhez: a tojássárgákat, a kristálycukorral és a vaníliás cukorral egy habverővel habosra, krémesre keverjük. Hozzáadjuk a kakaóport és a pudingport, majd lassan a tejet is hozzáadagoljuk. Alaposan elkeverjük és mérsékelt lángon felfőzzük, besűrítjük a krémet. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni. A lágy margarint habosra keverjük a porcukorral és a pudingos krémhez adagoljuk. Amikor a tészta is kihűlt, rákenjük a csokis krémet és a hűtőbe tesszük néhány órára (vagy akár egy éjszakára). Másnap kockákra vágjuk, és a kockákat a habfixálóval, és a cukorral keményre vert tejszínhabrózsákkal díszítjük.


További sütemények

2016. november 19., szombat

Sörös hagymás tepsis burgonya



Ha unod már a megszokott burgonyás köreteket, akkor ezt érdemes megsütnöd és kipróbálnod! Nagyon ízletes és bármilyen sült vagy rántott husihoz ajánlom figyelmetekbe.

Hozzávalók 4 főre:

  • 1,5 kg burgonya
  • 2 db vöröshagyma
  • 6 ek olivaolaj
  • 1 ek mustár
  • 2 ek balzsamecet
  • 6 ek sör
  • só-, bors ízlés szerint
Elkészítés:

A burgonyát megmossuk és héjastól, sós vízben kb. 20 perc alatt megfőzzük. Ezután meghámozzuk és gerezdekre vágjuk. A hagymát is megtisztítjuk majd félkarikákra felszeleteljük. A burgonyát és a hagymát egy tepsibe rendezzük el. Elkészítjük az öntetet: az olivaolajat, a mustárt, a balzsamecetet és a sört összekeverjük, majd ráöntjük a tepsiben lévő zöldségekre. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk.


180 fokra előmelegített sütőben sütjük, 15-20 percig, majd 200 fokon még 15 perc alatt, hogy kicsit megpiruljon.




További köretek | hús nélküli ételek

2016. november 15., kedd

Pentelei füstölt tarjás gombócleves



Egy finom leves bármikor jól esik, nem csak a hűvösebb időben.
Ez egy tartalmas leves, ízletes füstölt tarjával és zöldségekkel. A burgonyagombóc pedig még laktatóbbá teszi az ételt.

Hozzávalók 4 főre:

  • 25 dkg főtt füstölt tarja
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 2 db babérlevél
  • 1 tk őrölt fűszerpaprika
  • só-, bors-, ételízesítő ízlés szerint
  • kb. 5 ek olaj
  • 1-2 ek liszt
  • fél csokor kapor
  • fél csokor petrezselyemzöld
  • 1 pohár (150 g) tejföl
A burgonyagombóchoz:
  • kb. 40 dkg főtt, kihűlt burgonya
  • kb. 5 dkg liszt
  • 1 db tojás
  • só-, bors ízlés szerint


Elkészítés:

A megtisztított hagymát finomra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A sárga és fehérrépát is megtisztítjuk, majd karikára vágjuk. Egy fazékban olajat forrósítunk és a hagymát megdinszteljük rajta. A fokhagymát is hozzáadjuk, fél percig pirítjuk, majd rádobjuk a répákat. A kockára vágott tarját is hozzáadjuk, együtt pirítjuk, majd félrehúzzuk a tűzről és meghintjük a pirospaprikával. Jól elkeverjük és felöntjük körülbelül másfél liter vízzel. Felforraljuk, ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel és a babérlevéllel. Forrás után fedő alatt, kis lángon főzzük tovább még körülbelül 15 percig, ameddig a zöldségek félig megpuhulnak.
Ez idő alatt elkészítjük a burgonyagombócot: a kihűlt és összetört burgonyát a liszttel és a tojással összegyúrjuk. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Vizes kézzel, apró gombócokat formálunk belőle és a félpuha zöldségekhez a forró leveshez adjuk. Körülbelül újabb 10 perc alatt minden megpuhul, és a gombócok feljönnek a leves tetejére. A végén a tejfölt egy kevés vízzel és forró levessel, valamint 1-2 evőkanál liszttel simára keverjük, majd a forrásban lévő leveshez adjuk. Egyet forralunk rajta, majd finomra vágott petrezselyemzölddel és kaporral ízesítve már tálalhatjuk is.



További levesek

2016. november 13., vasárnap

Narancsos-mogyorós ragadós csirkemell




Egzotikus ízvilág, nagyon különleges finomság. A szósznak isteni ízt ad a mogyoróvaj - szójaszósz és a narancslekvár - naracs juice egyvelege. A csirkemell vagy comb pedig omlós, szaftos marad a szósz alatt.
Ha szereted a megszokottól kissé eltérő egzotikus vacsorákat, ami ráadásul nem bonyolult étel, akkor próbáld ki ezt!

Hozzávalók 4 főre:
  • 60 dkg csirkemell filé (vagy csont nélküli felsőcomb)
  • 3 ek olivaolaj
  • 15 dkg narancslekvár
  • 10 dkg mogyoróvaj
  • 3 ek barna cukor
  • 2 ek kukorialiszt
  • 1 dl szójaszósz
  • 2 ek ketchup
  • 1 db narancs reszelt héja
  • 120 ml narancs juice
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • 1 tk fokhagymapor
  • fél tk őrölt fűszerpaprika
  • fél tk őrölt kömény
  • 3 szál újhagyma


Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A narancsos-mogyorószósz hozzávalóit összekeverjük egy serpenyőben: a lekvárt, mogyoróvajat, barna cukrot, szójaszószt, kukoricalisztet, ketchupot, narancshéjat és a narancs juicet. Összekeverjük és néhány perc alatt sűrű, ragacsos szószt főzünk belőle. Félretesszük és hagyjuk hűlni.
A megtisztított húst kisebb darabokra vágjuk. Egy tálkában összekeverjük a fűszereket: a gyömbért, fokhagymaport, paprikát, köményt, sót, borsot és az olivaolajat. A csirkehúst hozzáadjuk és elkeverjük, hogy a fűszerek mindenhol érjék. Egy serpenyőben körülbelül 5 perc alatt fehéredésig sütjük a húsdarabokat. Ezután egy tepsibe átrakjuk őket és a korábban elkészített szósszal alaposan bekenjük. Narancsszeletekkel körberakjuk és az előmelegített sütőben, körülbelül 20 perc alatt készre sütjük. Melegen, újhagyma karikákkal megszórva tálaljuk. Jázmin rizst készítettem még mellé.

video

Saját recept videóm:







További csirkehúsok | sülthúsok | frissensültek | saját recept videóim

2016. november 8., kedd

Fokhagymás, savanyú tojásleves



Egyszerű, gyors, olcsó, de roppant ízletes!
Igazából egy rántott leves alap, amit ecettel ízesítünk és amibe tojásokat engedünk vagy keverünk.

Hozzávalók 4 főre:

  • 3 ek olaj
  • 4 db tojás
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 tk őrölt fűszerpaprika
  • 3 ek finomliszt
  • 1 ek 20 %-os ecet
  • só-, bors-, ételízesítő ízlés szerint


Elkészítés:

Az olajon a lisztből világos rántást készítünk, beletesszük a zúzott fokhagymát, picit átpirítjuk, majd a tűzről félrehúzva megszórjuk a pirospaprikával. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel. Ízesítjük ételízesítővel, sóval és borssal. Kb. 5 perc alatt összeforraljuk és lehúzzuk ismét a tűzről. Mivel az ecettől kicsit felhabzik a leves, ezért így adjuk az ételhez. Visszatesszük a tűzre, amikor forr, takaréklángra vesszük és óvatosan beleütjük a tojásokat. Lassan főzzük, kb. 7-8 percig, hogy a tojások sárgája is megfőjön. Közben ne kevergessük ha azt szeretnénk, hogy egyben maradjanak a tojások! Aki szereti, tálaláskor egy kanál tejfölt is adhat hozzá, nem rontja el, sőt!



További levesek