Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2016. május 8., vasárnap

Steak burgonya




A steak burgonya egy remek köret, amit grill ételek, húsok mellé készítem a leggyakrabban, és nem csak olcsó, de viszonylag könnyen és gyorsan el is készíthető.

Hozzávalók 4 főre:

  • kb. 1,5 kg burgonya
  • só-, bors-, bazsalikom ízlés szerint
  • kb. 4 ek olivaolaj


Elkészítés:

A burgonyát jó alaposan megmossuk egyenként, ha szükséges, egy kefével súroljuk át őket. Ezután héjában, enyhén sós vízben sós vízben feltesszük főni. Amikor megpuhult (körülbelül 40 perc főzés után), leöntjük róla a vizet. A megfőtt burgonyákat héjastól felcikkezzük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsiben elrendezzük.



Sózzuk, borsozzuk, kevés szárított bazsalikommal megszórjuk, és az olivaolajjal meglocsoljuk. 200 fokra előmelegített sütőben, körülbelül 30-40 perc alatt megsütjük. Akár mártogatóssal, vagy tejföllel is kínálhatjuk a steak burgonyát, de mindenképpen frissen, forrón tálaljuk!

Tipp: aki szereti a pikánsabb ízeket, az kísérletezhet kedvére, alkalomadtán magos, dijoni mustárt és kevés oregánót is szoktam használni a fűszerezésnél. Így is érdemes kipróbálni!



További köretek | hús nélküli ételek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése