Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. július 2., szerda

Lasagne



Nagyon kedvelem az olasz illetve olaszos ételeket. Régóta nagy kedvencem a lasagne. Sok helyen kipróbáltam és azt tapasztaltam, hogy akkor a legfinomabb, amikor kemencében sütik. A konyhámban sajnos csak sütőben sütöm, de több receptet kombinálva alkottam meg a sajátomat. Amit még erről az ételről mondani szeretnénk, hogy végre egy olyan étel, amit Flávió fiam is szeret. Mégpedig óvodás kora óta, amikor is szívesen nézett meséje Garfield és köztudott, hogy neki a kedvenc étele a lasagne :)

Hozzávalók 4 főre:

A tésztához
  • 50 dkg lasagne tészta

A besamelhez
  • 1 L tej
  • só-, bors-, szerecsendió ízlés szerint
  • 10 dkg vaj
  • kb. 3 ek liszt
  • 5-10 dkg reszelt parmezánsajt

A bolognai raguhoz
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 60-70 dkg darált marhahús
  • 2 db vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2-3 db sárgarépa
  • 1 db zeller
  • 2 db paradicsom
  • fűszerek ízlés szerint: só, bors, oregánó, bazsalikom, kakukkfű
  • 2-3 db babérlevél
  • 5 ek étolaj
  • 0,5 dl vörösbor
  • 300-400 g sürített paradicsom

A tepsi kenéshez

  • 1 ek vaj

A réteges szóráshoz

  • 30-40 dkg trappista sajt

Elkészítés:

Kivajazunk egy kb 30x25 cm-es, minimum 5 cm magas peremű tepsit.

Elkészítjük a bolognai ragut: A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk a szalonnával együtt. A sárgarépát és a zellert egy nagylyukú sajtreszelőn lereszeljük. A szalonnát az olajon kisütjük, majd hozzáadjuk a vöröshagymát, később a fokhagymát és megpároljuk.
Ezután hozzáadjuk a reszelt zöldségeket: a répát és a zellert. Kb. 10 percig pirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A paradicsomot kockára vágjuk, és a zöldségekhez keverjük. Az ételhez adjuk a darált húst. Fehéredésig pirítjuk, majd következnek a további fűszerek: kakukkfű, oregánó, bazsalikom és a
babérlevél. Belekeverjük a paradicsom pürét és a vörösbort, valamint ha szükséges, akkor egy kevés vizet is adunk hozzá. 
Kb. 1 óra alatt minden megpuhul, ekkor félretesszük a ragut.

Elkészítjük a besamel mártást: Olvasszuk meg a vajat, szórjuk rá a lisztet, és folyamatos, gyors keverés közben pirítsuk világosra.
Közben forraljuk fel a tejet, öntsük hozzá a lepirított liszthez, és további melegítés, keverés mellett keverjük simára 1-2 perc alatt. 
Végül ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval. Amikor kicsit kihűlt a mártás, hozzákeverjük a reszelt parmezánt. 
Akkor jó, ha olyan az állaga, hogy se nem híg se nem sűrű.

Összeállítjuk a lasagne-t: Száraz lasagne tésztát teszünk egy rétegben a kivajazott tepsi aljába.

Erre teszünk besamel mártást, amit egyenletesen elsimítunk a tésztán, majd következik a bolognai ragu, erre pedig egy sor reszelt sajtot teszünk. 
Az előző lépéseket addig ismételjük, amíg az alapanyagok el nem fogynak (ebben a tepsi méretben nekem összesen 4 sor lett).
Lezárás képpen a legfelső tésztasorra maradjon még besamel mártás és vastagon szórjuk meg reszelt sajttal.

170 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 20 percig, majd 180 fokon még 20-30 percig készre sütjük a lasagne-t. Kb. fél órát pihentessük, hogy szeletelni tudjuk.
Nálunk a parmezánból sosem elég, így én még azt kínálok hozzá.



További tészták | marhahúsok | nemzetek ételei | olaszos ételek | rakott ételek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése