Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. március 3., hétfő

Mátrai borzaska



Mátrai borzaska, vagy Kárpáti borzaska, ki hogyan ismeri ezt a számomra ünnepi ételt. 
A borzas szó a bundázott hús külsejéről kapta a nevét.
Ez az étel, egy sűrű, reszelt burgonyás masszában megforgatott hús, sok-sok fokhagymás tejföllel és reszelt sajttal. Tudni kell róla, hogy mint a legtöbb frissen sült, frissen finom és nagyon laktató étel. Én sertéskarajból készítem, de csirkemellből is kiváló lehet.


Hozzávalók 4-5 főre:

  • 1 kg kicsontozott sertéskaraj
  • só, bors ízlés szerint
  • kb. 70-80 dkg burgonya
  • 1 db tojás
  • 5 ek liszt
  • olaj a sütéshez
  • 3 dl tejföl
  • 15 dkg sajt (reszelt)
  • 1 ek olivaolaj
  • rukkola és koktélparadicsom a díszítéshez
  • köret: sültburgonya és rizs

Elkészítés:

A húst szeletekre vágjuk, és alaposan kiverjük, sózzuk, borsozzuk, egy órára hűtőbe tesszük.
Közben a burgonyát meghámozzuk, a sajtreszelő durva fokán lereszeljük, és kb. fél óráig állni hagyjuk (hogy a burgonya levet engedjen). Ezután a burgonyát kinyomkodjuk, a nyers tojással és a burgonya nedvességétől függően 3-4 evőkanál liszttel összedolgozzuk, megsózzuk, megborsozzuk.
A hússzeleteket papírtörlővel leitatjuk, utána először lisztbe mártjuk, majd a burgonyamasszába forgatjuk (én kézzel rányomkodom a masszát, hogy biztosan rajta maradjon).
Nagy serpenyőben felmelegítjük az olajat (ne legyen túl forró!), és a krumpliba bundázott hússzeletek mindkét felét szép pirosra sütjük. Papírtörlővel bélelt tálra szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassa.

Ez az étel frissen a legfinomabb. Én tálaláshoz a tejfölbe tört fokhagymát keverek, hozzáadok 1 ek olivaolajat, picit sózom, borsozom. Ezt kenem a hús tetejére, valamint friss reszelt sajtot (én trappistát) teszek még rá.

Köret lehet tetszőleges, nekem mindig a hangulatomtól függ. Én hasábburgonyával és friss kevert salátával tálaltam.



További frissensültek | sertéshúsok | Mama- és Anyukám receptjei ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése