Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. március 10., hétfő

Zöldborsó leves galuskával



A zöldborsó leves a tavaszi étrend sztárja!
Az újonnan érkező, üde, zöld, édes, zsenge változatból főzött első tavaszi zöldborsó levest igen sokra értékeljük. A friss borsóból készült leves egészen más, mint a mirelitből főzött. A leves betétjeként lehet galuska, csipetke. Én csak zöldségesen készítem, nálam hús nem kerül ebbe a levesbe. 
Többek között ez is gyermekkorom étele, ahogyan anyukám készíti:

Hozzávalók 4-5 főre:

  • 1 kg zöldborsó
  • 3-4 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 1 csomag petrezselyemzöld
  • só, bors, kevés cukor
  • 2 ek ételízesítő
  • 4 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • 1 ek őrölt fűszerpaprika

A galuskához:

  • 1 db tojás
  • só ízlés szerint
  • kb. 3 ek liszt

Elkészítés:

Megtisztítjuk a zöldségeket, majd felaprítjuk. 1 ek olajon megfuttatjuk, majd kb. 2 liter vízzel felöntjük. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az ételízesítőt. Fedő alatt kb. 20-25 percig főzzük. A maradék olajból lisztes-paprikás rántást készítünk (olajon a lisztet megpirítjuk, majd vízzel felöntjük és a pirospaprikát hozzáadjuk). Ezzel sűrítjük be a levest. Kevés cukrot is szoktam tenni bele, természetesen ízlés dolga.
Elkészítjük a galuskát. Egy tálba beleütjük a tojást, kevés sót adunk hozzá és annyi lisztet, hogy nokedli állagú legyen (ne túl lágy). A kész levesbe szaggatjuk és 3-4 percig főzzük. A végén apróra vágott petrezselyem zölddel megszórjuk a levest.

További levesek | Mama- és Anyukám receptjei ♥ | hús nélküli ételek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése