Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. március 16., vasárnap

Minestrone leves


A Minestrone jelentése olaszul "a nagy leves", amely zöldségekkel teli ételre utal.
Állítólag az igazi minestrone leves receptjét nem érdemes keresni. Olaszországban is régiónként, családonként eltérően készítik ezt az isteni levest. Készülhet tésztával vagy anélkül, zöldbabbal, zöldborsóval, kelkáposztával, szárzellerrel, szalonnával, vagy anélkül. Bármilyen verzióban is főzzük, egy a lényeg: jó sűrű legyen, a kanál is megáll benne. 


Hozzávalók 4-5 főre:

  • 10 dkg császárszalonna
  • 5 ek olívaolaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 140 g sűrített paradicsom (ez 2 kis doboz)
  • 3 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 1 fél póréhagyma
  • 20 dkg gomba
  • 15 dkg cukkini
  • petrezselyemzöld
  • 1.5 l alaplé (vagy 3 zöldségleveskocka és 1,5 l víz)
  • bazsalikom, oregánó, majoranna ízlés szerint
  • só, bors, ételízesítő ízlés szerint
  • 10 dkg levestészta
  • 5-10 dkg parmezán sajt

Elkészítés:

A zöldségeket megtisztítjuk, a cukkinit és a póréhagymát karikára, a gombát szeletekre, a sárga és fehérrépát pedig csíkokra vágjuk. (Tehetünk a levesbe bármilyen más zöldséget is pl. karalábét, kelbimbót, zellert, fejtett babot.) Összesen kb. 80 dkg vegyes zöldségre lesz szükségünk.

Az apró darabokra vágott szalonnát - egy nagy fazékban - sütni kezdjük az olajon, majd rászórjuk a finomra vágott hagymát és fokhagymát, összepároljuk. Ha minden üveges, elkeverjük benne a paradicsompürét, kicsit dinszteljük.

Felöntjük az alaplével vagy a leveskockás vízzel, és hozzáadjuk először a répákat, majd kb. 15 perc múlva a maradék zöldséget is. Hozzáadjuk a fűszereket: só, bors, ételízesítő, bazsalikom, oregánó, majoranna. (Friss bazsalikom még jobb ízt adhat neki.)

A levest fedő alatt, kis lángon készre főzzük. Közben kifőzzük a tésztát, lereszeljük a sajtot. Tésztából apró szemű fajtát (penne, fusilli, pipette, farfalle) használjunk, sajtból kizárólag a parmezánt javasoljuk.

Amikor megpuhultak a zöldségek, annyi tésztát teszünk a leveshez, hogy kellő sűrűségű legyen. A levest apróra vágott friss petrezselyemzölddel és parmezánnal megszórva tálaljuk.

További levesek | nemzetek ételei | olaszos ételek | gomba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése