Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. március 2., vasárnap

Rita barátnőm paradicsomlevese ala Szilvi



A paradicsomleves gyermekkoromban nem tartozott a kedvenceim közé. Felnőtt nőként azonban változtak kulináris szokásaim. Egy szép napon egy kedves barátnőm éppen paradicsomlevest készített amikor nála jártam. Kellemes meglepetés volt az élmény, egy egyszerűen elkészíthető leves, ami nagyon finom volt. Azóta szívesen főzöm én is, pici változtatással Rita paradicsomlevesét. Nálam bazsalikom és az elengedhetetlen parmezán is kerül a levesbe.


Hozzávalók 4-5 főre:

  • 1 liter 100%-os paradicsomlé
  • 1 üveg 450 grammos Kecskeméti sűrített paradicsom- 1 szál zellerzöld
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • kb. 2 ek friss citromlé
  • kb. 12.5 dkg tetszőleges levestészta
  • ízlés szerint só, cukor, vegeta
  • bazsalikom morzsolt
  • parmezánsajt

Rántáshoz:

  • 1  dl olaj
  • 3  ek liszt

Elkészítés:

Egy lábasban rántást készítünk (a forró olajon a lisztet megpirítjuk), amit a paradicsomlével felengedünk. Hozzáadjuk az üveges sűrített paradicsomot és annyi vizet, amennyi levest kívánunk készíteni. A megtisztított vöröshagymát félbevágjuk és a fokhagymát megpucoljuk és a leveshez adjuk a zeller zölddel együtt, kiváló ízt adnak neki. Ízesítjük még sóval, borssal, pici vegetával, cukorral, bazsalikommal. Körülbelül fél óráig főzzük, a végén kivesszük a hagymákat és a zellert. Ha kell még ízesítjük kedvünk szerint, és a citrom levét is hozzáadjuk, ettől még pikánsabb lesz a levesünk. A tésztát én külön szoktam kifőzni (néha kisfiamnak kedvezve betűtésztát vagy kis kagylótésztát), és a végén adom hozzá a levesemhez. Tálaláskor friss bazsalikommal és parmezánsajttal tálalom.



További levesek | hús nélküli ételek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése