Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni ♥, és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 14., szerda

Diétás epres görög joghurtos túrótorta



Egy lelkiismeret furdalás nélkül fogyasztható, könnyű, gyümölcsös, joghurtos, túrós finomság!
Nagyon egyszerű az elkészítése, még sütni sem kell. Amikor kicsit felszaladnak rám a kilók, akkor szívesen készítem, akár más gyümölcsökkel is, például málnával, szederrel, ribizlivel, stb.

Hozzávalók 26 centiméteres tortaformához (kb. 6 főre):

  • 75 dkg sovány túró
  • 2 nagy pohár (2x330 g) natúr görög joghurt
  • 50 dkg friss eper
  • 1 db citrom reszelt héja
  • fél db citrom leve
  • 3 csomag (3x20 g) Dr. Oetker Expressz Zselatin fix
  • 1 ek vanília aroma
  • kb. 5-6 ek folyékony édesítőszer (típus és mennyiség ízlés szerint)
  • 1 csipet só



Elkészítés:

Az epret megmossuk és néhány szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit kockára vágjuk. A túrót egy villával összetörjük és elkeverjük a joghurttal, a citrom levével és héjával, a vaníliával, egy csipet sóval és az édesítővel. (Természetesen tetszés szerint ízesíthetjük akár cukorral is, ha nem kell vigyáznunk a vonalainkra :).)
A túrókrémhez keverjük az epret, majd a zselatin fixet több adagban adjuk hozzá. Alaposan elkeverjük, majd egy hideg vízzel kiöblített tortaformába öntjük, vagy esetleg egy őzgerinc formába. Ezután néhány órára a hűtőbe tesszük, de a legjobb, ha egy teljes éjszakára. Tálalás előtt óvatosan körbelazítjuk a forma oldalát. Egy tányért ráhelyezünk, majd fejjel lefelé fordítjuk és finoman ütögetve kiborítjuk a tortaformából. Már csak annyi dolgunk maradt, hogy a félretett eperrel feldíszítjük. Ha nem diétázunk, akkor frissen felvert tejszínhabot is kínálhatunk mellé.



További torták | sütemények | gyümölcsös sütemények | alacsony kalória tartalmú desszertek | túró

2017. május 14., vasárnap

Darázsfészek




A "hivatalos" megfogalmazás szerint a darázsfészek egy sütőben sütött, kelt tésztából, csigavonalban tekert, dióval készített étel neve. 
Talán az egyik legfinomabb kelt tésztás sütemény: igazán puha és foszlós, édes tészta, mennyei diós töltelékkel. 

Hozzávalók 4 főre:

A tésztához:
  • 40 dkg finomliszt
  • 3 db tojássárgája
  • 3 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • 1 csipet só
  • 2 ek cukor
  • 10 dkg margarin vagy vaj
A töltelékhez:
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg darált dió
  • 15 dkg cukor
A forma kikenéshez:
  • 4 dkg margarin vagy vaj
A locsoláshoz:
  • 2 dl főzőtejszín
  • 2 ek cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
Elkészítés:

A tésztához az élesztőt a meglangyosított, cukros tejbe morzsoljuk és felfuttatjuk. Egy nagy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a kevés sót és beleöntjük az élesztős tejet, majd a tojások sárgájával és a margarinnal összegyúrjuk. Meleg helyen, letakarva, körülbelül egy órát pihentetjük, majd lisztezett gyúrólapon ujjnyi vastagra, téglalap alakúra nyújtjuk.
Elkészítjük a tölteléket: a vajat a cukorral habosra keverjük, beletesszük a diót is, majd a tésztára kenjük. A rúdból körülbelül 3 cm vastag szeleteket vágunk és kivajazott pite formába, vagy tepsibe egymástól ujjnyi távolságra tesszük. (Nekem 13 darab tekercs lett belőle.) A maradék vajat a tekercsek közé locsoljuk. Körülbelül még fél órát kelni hagyjuk a formában (az enyémen látszik is, hogy szépen megkelt, és összebújtak a kis csigáim :)), majd 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. (Alsó rácson kell sütni, mert az alja sül meg nehezebben.) Körülbelül 20 perc után a kristály- és vaníliás cukorral édesített tejszín felével meglocsoljuk, majd még 10 percig sütjük tovább.


Azután meglocsoljuk a tejszín másik felével is, és körülbelül újabb 10 perc alatt készre sütjük.


Természetesen a sütési idő eltérő lehet, mert mindenki sütője más! Amikor elkészült, néhány perc után érdemes egy tálcára, vagy tányérra borítani. Szerintem langyosan a legfinomabb, esetleg vanília sodót is kínálhatunk mellé.



További sütemények | édes kelt tészta

2017. május 6., szombat

Mascarponés csokis vaníliás réteges finomság




Az ízek tökéletes harmóniáját tapasztalhatod meg, ha megkóstolod ezt a sütit.
Nagyon habos, nagyon krémes, nincs aki ellen tudna állni neki :).

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 12 dkg liszt
  • 12 dkg apróra vágott dió
  • 5 dkg cukor
  • 7 dkg vaj

Vanília krémhez:
  • 1 cs Aranka vaníliás krémpuding (főzés nélküli)
  • 4,5 dl tej

Csokikrémhez:
  • 1 cs Aranka csokis krémpuding (főzés nélküli)
  • 4,5 dl tej

Sajtkrémes részhez:
  • 20 dkg mascarpone
  • 6-7 dkg porcukor
  • 3 dl habtejszín

Legfelső réteghez:
  • 3 dl habtejszín
  • holland kakaópor vagy csokiforgács ízlés szerint


Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük és egy kb. 22 x 30 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk. A tészta hozzávalóit (diót, cukrot, lisztet és vajat) egy tálban összekeverjük. Majd amikor összeállt a massza, jól belenyomkodjuk a tepsibe. Kb. 20 perc alatt megsütjük. Ez idő alatt elkészítjük a vanília és a csoki pudingot, majd hidegre tesszük. A 6 dl habtejszínt kemény habbá verjük, majd két részre osztjuk. Az egyik felét összekeverjük a porcukorral és a mascarponéval. A másik felét félretesszük, amit majd a süti tetejénél fogunk felhasználni. Amikor a tészta kihűlt, összeállítjuk a süteményt:
a krémsajtos krémet a tésztára öntjük és szépen elsimítjuk. Erre jön a csokis réteg, majd a vaníliás. Mindezt megkoronázzuk a megmaradt tejszínhabbal és kakaóval, vagy csokiforgáccsal megszórjuk. Néhány órára a hűtőbe tesszük, és türelmesen várunk, hogy ezt a finomságot megkóstolhassuk :).




További sütemények

2017. május 1., hétfő

Vanília és csokoládé pudingos kalács



A kalácsot eddig is szerettük, de pudinggal megtöltve egyszerűen ellenállhatatlan!
Nagyon finom, krémes, érdemes belőle sokat készíteni, mert hamar el fog fogyni az biztos. Akár vanília, akár csokis pudinggal töltjük meg a kis cuki kalácsokat. Nehéz eldönteni, hogy melyik a finomabb :).

Hozzávalók 4 főre:

A kalácshoz:

  • 45 dkg finomliszt
  • 2,5 dl tej
  • 3 db tojássárgája
  • 2 dkg élesztő
  • 1 csipet só
  • 10 tk cukor
  • 1,5 dl olaj

A krémhez:

  • 5 dl tej
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 csomag csokoládés pudingpor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 ek cukor
  • 10 dkg vaj vagy margarin

A tetejére:

  • 1 db tojássárgája
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 ek tej
  • 2 ek porcukor


Elkészítés:

Egy deciliter langyos, cukros tejbe morzsoljuk az élesztőt és meleg helyen hagyjuk felfutni. Egy tálba tesszük a lisztet, elkeverjük a sóval, közepébe lyukat fúrunk, beleöntjük a felfuttatott élesztőt és hozzáadjuk a többi hozzávalót is, az olaj kivételével, azt a végén, lassan, fokozatosan adagoljuk a tésztába. Alaposan elkeverjük, összedolgozzuk az alapanyagokat. Addig dagasztjuk, amíg el nem válik a tészta az edény oldalától. Egy konyharuhával lefedve, meleg helyen, körülbelül egy óra alatt duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és téglalap alakúra kinyújtjuk. 10 darab körülbelül 20 centiméter hosszúságú tésztacsíkot vágunk. (A méretet tetszőlegesen változtathatjuk, így nagyobb kalácsok lesznek, de lehet kisebbeket és többet készíteni.) A csíkokat félbehajtjuk és hármat tekerünk mindegyiken, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. A vaníliás cukrot a tojássárgájával és a tejjel elkeverjük, majd ezzel kenjük meg a kis kalácsok tetejét. Fél órát kelni hagyjuk a tésztát, közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A kalácsokat a forró sütőbe tesszük és körülbelül 25 perc alatt szép világosra sütjük.


Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: külön lábasban a pudingporokat egy-egy kanál kristálycukorral, vaníliás cukorral és kevés tejjel elkeverjük, majd a maradék tejet is elosztva, fokozatosan hozzáadjuk, csomómentesre keverjük, majd lassú tűzön sűrűre főzzük. Ha kihűltek a pudingok, akkor 5-5 dkg vajat hozzáadunk és habosra keverjük.
A kihűlt kalácsokat félbevágjuk, a krémeket habzsákba tesszük és megtöltjük vele a kalácsokat. Kevés porcukorral megszórjuk a tetejét és már tálalhatjuk is.


Nem lehet eldönteni, hogy a csokisat, vagy a vaníliásat kóstoljuk meg először. Isteni finom mindkettő, nehéz nekik ellenállni.


További sütemények | édes kelt tészta

2017. április 23., vasárnap

Kókuszos tejbegríz torta





Tejbegríz rajongók figyelem! :)
A Grízes krémes sütim után jöjjön egy újabb változat, de most torta formájában. Még a sütőt sem kell bekapcsolni, csak párat kavarni a kókuszos grízen, és ripsz-ropsz már készen is van egy nagyon laktató, kókuszos, grízes, csokoládés édesség.
Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Remélem kipróbáljátok!

Hozzávalók (24 cm-es tortaformához) kb. 6 főre:
  • 7 dl tej
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1 csipet só
  • 20 dkg búzadara
  • kb. 15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
  •  15 dkg étcsokoládé
  • 3 dl habtejszín
  • 1 ek kókuszreszelék



Elkészítés:

A tejet egy csipet sóval feltesszük főni. Mikor már melegszik, akkor hozzáadjuk a cukrot és a vajat. Amikor már forró a tej, de még nem forr, hozzáadjuk a búzadarát és a kókuszreszeléket is. Folyamatos keverés mellett készre főzzük, amíg "pöfékelni" nem kezd és jó sűrű lesz. Egy körülbelül 24 centiméteres tortaformát sütőpapírral kibélelünk, és a grízes krémet beleöntjük.
A csokimázhoz a habtejszínt egy fazékba öntjük, beletördeljük a csokit és melegíteni kezdjük. Kevergetjük és összeforraljuk. Ezután kevés ideig hűlni hagyjuk, majd óvatosan rácsorgatjuk a kókuszos tejbegrízre. Kókuszreszelékkel megszórjuk a tetejét. 1-2 órát állni hagyjuk, majd szeletekre vágva tálaljuk.



 További sütemények | torták | sütés nélküli sütemények | kókusz

2017. április 15., szombat

Méteres kalács




Évek óta készülök már megsütni ezt a finom, házi süteményt. Anyukám sütötte gyerekkoromban, de az utóbbi időben valahogy feledésbe merült. Szerintem sokunk gyermekkori kedvence! A méteres kalács, közismert nevén "ferdén vágós sütemény"-ként robbant be a köztudatba annak idején. Mint a neve is jelzi, nagyjából 1 méter hosszú sütemény. Érdemes elővenni a régi recepteket is, mert valóban sok kincsre bukkanhatunk, ahogyan ez a süti is bizonyítja.

Hozzávalók 6-8 főre (2 db őzgerinc formához):

A tésztához:
  • 4 db tojás
  • 1 dl olaj
  • 1 dl langyos víz
  • 20 dkg porcukor
  • 25 dkg finomliszt
  • 1 cs sütőpor
  • 2 ek kakaópor
A krémhez:
  • 2 cs főzős puncs ízű pudingpor
  • 25 dkg porcukor
  • 6 dl tej
  • 2 ek rum vagy rum aroma
  • 25 dkg lágy vaj
A csokoládé bevonathoz:
  • 30 dkg ét tortabevonó
  • 2 ek olaj
A forma kikenéséhez: 
  • 2 ek vaj
  • 1 ek liszt


Elkészítés:

Az őzgerinc formákat vajjal kikenjük és kevés liszttel megszórjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tojásokat egy tálba tesszük és a cukorral habosra keverjük, majd a vizet és az olajat is hozzáadjuk. Végül a sütőporral elkevert lisztet is hozzákeverjük. A tészta felét az egyik formába öntjük, a másik felébe pedig belekeverjük a kakaóport és a másik formába simítjuk. 180 fokon körülbelül 30 percig sütjük a tésztákat. Érdemes a már megszokott tűpróbával ellenőrizni, hogy megsült-e. Ezután kifordítjuk őket egy tálcára és hagyjuk kihűlni, majd a bordák mentén felszeleteljük.
Elkészítjük a krémet: a puha vajat habosra keverjük a porcukorral és a rummal. A pudingport először egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. A többi tejet a tűzön felforraljuk, majd a kikevert pudingos tejet hozzáadjuk és krémet főzünk belőle. Amikor a puding langyosra hűlt, a vajas krémet is hozzákeverjük. A sütemény szeleteket egy hosszú tálcára tesszük úgy, hogy világos és kakaós szeleteket felváltva a krémmel összeragasztjuk. Kettő darab rúd készült belőle. Ha marad még krém, akkor kívülről a rudak tetejét megkenjük a krémmel:


A tortabevonót az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk, majd bevonjuk vele a süteményt. Hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen és összeérjen a süti. Tálaláskor forró vízbe mártott késsel, kissé ferdén (srégen) szeleteljük, hogy szép legyen a mintája.

Tipp: én a tésztákat előző este megsütöttem, másnap pedig megfőztem a krémet és összeállítottam a rudakat. Így kényelmesen elkészültem vele.





További Mama-és Anyukám receptjei | sütemények

2017. április 1., szombat

Tiramisu




Egy "kevés hozzávalós", tojás nélküli, teljesen egyszerű tiramisu recept. 
Mivel én nem szeretem, ha nyers tojás van a krémekben, ezért számomra ez a változat a kedvelt és gyakran elkészített verzió.
A tiramisu az egyik legismertebb és talán legfinomabb olasz desszert. Neve magyarul kb. azt jelenti, hogy "dobj fel" és ez nagyon találó is, mert ha az ember megkóstolja, biztosan jó kedve lesz tőle! Mivel még az eredete sem egészen ismert, ezért olyan, hogy "eredeti tiramisu recept" nem igazán létezik. De az biztos, hogy a legtöbb verzió szerint, tojással készül a krém. Ehhez az adaghoz körülbelül 3 tojássárgáját keverik, és külön a felvert tojásfehérjét. A mártogatáshoz használt kávét lehet csak cukorral, de mint ahogyan én is, amaretto likőrrel ízesíteni, vagy akár egy kevés rummal.
Akkor jöjjön az én bevált receptem:

Hozzávalók 4 főre:

  • 25 dkg babapiskóta
  • 3 dl habtejszín
  • 1 csomag habfixáló
  • 4 ek porcukor + 3 ek a kávéhoz
  • 25 dkg mascarpone
  • 3 dl kávé
  • 2,5 cl amaretto likőr
  • kb. 3 ek holland kakaópor


Elkészítés:

A tejszínt a habfixálóval és a cukorral keményre felverjük, majd hozzádolgozzuk a mascarponét. Közben lefőzzük a kávét és elkeverjük a porcukorral és az amarettoval. (Természetesen a likőrt elhagyhatjuk, ha nem szeretnénk alkoholt a süteménybe.) Egy téglalap alakú tálba vagy jénaiba lerakunk egy sor kávéba mártott babapiskótát (fontos, hogy ne ázzanak el!) és rákenjük a krém felét. Majd arra újabb adag kávéba mártott babapiskótát és végül a maradék krémet tesszük.
Egy éjszakát, de legalább 2-3 órát a hűtőben pihentetjük! Ezután tesszük rá a kakaóport is és kockákra vágva tálaljuk.




További sütemények | sütés nélküli sütemények | desszertek | olaszos ételek