Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni ♥, és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. április 12., szombat

Habos meggyes élvezet



Leveles tésztát érdemes otthon tartanod, mert bármikor sütit varázsolhatsz gyorsan belőle!
Jó kis "találmány" mivel még, ha kezdő szakács is vagy, könnyen készíthetsz belőle változatos süteményeket, akár sós, akár édes ízekre vágysz.
Én most az édes ízre szavaztam és még akadt egy üveg meggybefőtt is a spejzomban :).
Ez a habos, gyümölcsös süti jutott az eszembe, nem vagyok nagyon édesszájú, de ez valami mennyei!
Remélem, ha kipróbáljátok, igazat adtok nekem és nem tűnök nagyképűnek majd :)


Hozzávalók 5-6 főre:

Vaníliás krémhez:
  • 2 cs vaníliás puding
  • 8 dl tej
  • 3 ek kristálycukor
  • 25 dkg margarin

Meggyes krémhez:
  • 1 ü magozott meggybefőtt
  • 8 ek búzadara
  • 3 ek barnacukor

Habhoz:
  • fél l tejszín

Tésztához:
  • fél kg leveles tészta


Elkészítés:

Ha a tészta kiengedett, ketté vágjuk. Kinyújtjuk az egyik tésztát egy 25*35 cm-es téglalapra, majd egy tepsi hátán szép pirosra sütjük (sütőpapíron sütve egyszerűbb lehet), 180 fokon pár perc alatt. A másikat is kinyújtjuk, de ezt kockákra vágjuk, majd így sütjük meg.
A meggyes krémhez a meggy levét felfogjuk, elkeverjük benne a búzadarát és a cukrot, majd állandó keverés mellett besűrűsítjük.
A meggyet (aki akarja apróbbra vághatja, én egészben hagytam) belekeverjük a krémbe. Ezt a krémet még langyosan az alsó lapra simítjuk. A vaníliás krémhez a tejben felfőzzük a pudingporokat a cukorral, majd ha langyosra hűlt hozzáadjuk a kihabosított margarint. Ezt a krémet a meggyes krémre simítjuk.
A tejszínt felverjük keményre, majd rásimítjuk óvatosan a vaníliás krémre. A tetejét kirakjuk a kockákra vágott lappal. Tetejét porcukorral megszórjuk.



További sütemények | gyümölcsös sütemények

2014. április 11., péntek

Hentestokány




Az erdélyi konyhához kapcsolják az ételt, ahova a magyar konyhát a 19. században "bepirosító paprikaláz" nem nagyon jutott el, és ahol így a pörkölthöz hasonlóan készített húsételeket nevezték tokánynak. Alapanyag lehet marhahús, borjú vagy sertés, birka is csíkokra vágva. Pirospaprikát nem tesznek hozzá, mivel az már pörköltnek számítana. Egy finom, szaftos tokány számtalan változatban elkészíthető, attól függően, hogy milyen alapanyagokat és fűszereket kedvel a háziasszony.
A hentestokány fő alapanyaga a sertéshús és az ecetes uborka.
A lényeg az, hogy egy jó tokánynak nincs párja!



Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kg sertéshús (comb vagy lapocka)
  • 2-3 ek zsír
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors,ételízesítő 
  • 1 kis doboz (70 g) sűrített paradicsom
  • kb. 20-30 dkg csemegeuborka
  • 1 db paradicsom
  • 1 db tv paprika
  • 2 dl alaplé (húsleves vagy víz)

Elkészítés:

A zsiradékban a szalonnát megpirítjuk, hozzáadjuk a hagymát és együtt tovább pirítjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott húst. Sóval, borssal, ételízesítővel, fokhagymával ízesítjük. Fehéredésig pirítjuk, majd belerakjuk a kockára vágott paradicsomot és paprikát, valamint a paradicsompürét is.
Ezután kevés húslevest vagy vizet adunk hozzá és mérsékelt tűzön fedő alatt pároljuk. (Rövid lében, saját gőzében párolódjon.)
Amikor már a hús majdnem puha, hozzátesszük a csíkokra vágott uborkát. Ha szükséges, tovább ízesítjük és a tokányt készre főzzük.
Párolt rizzsel tálaljuk.

További sertéshúsok | pörköltfélék | tokányok

2014. április 6., vasárnap

Serpenyős gombás-tojásos bőségszendvics



Hétvégén szeretem a ráérős, bőséges reggeliket! :)
Itt a zöldségek és a tojás egy finom szósszal társul: 
majonézes alapú, amit a fokhagyma és a worchester szósz igazán különlegessé varázsol!

Hozzávalók 4 főre:

A szendvicshez:
  • 5 dkg teavaj
  • 4 szelet toast kenyér
  • 4 szelet sajt (toast)
  • 8 szelet bacon
  • 4 db tojás
  • 4 szál újhagyma
  • 15 dkg gomba
  • 1 ek napraforgó olaj
  • só, bors
  • (tálaláshoz ízlés szerint paradicsom, paprika, uborka)

A szószhoz:
  • 160 g majonéz
  • 1 ek mustár
  • 2 ek tejföl
  • 1 ek worcestershire-szósz
  • 1 gerezd fokhagyma (préselt)
  • 1 kk négyszínű bors (durvára darált)

Elkészítés:

A felszeletelt gombát megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük. A baconcsíkokat egy serpenyőben kevés olajon kis lángon kiolvasztjuk, szintén félretesszük. Ugyanebben a serpenyőben közepes lángon vajat olvasztunk, rádobjuk a kenyérszeleteket pirulni. Ha az egyik oldal megpirult, átfordítjuk, mindegyikre helyezünk egy-egy szelet sajtot, és olvadni hagyjuk, míg a kenyerek másik oldala is elkészül.
Egy másik serpenyőben kevés olajat hevítünk, beleütjük a tojásokat, tükörtojást készítünk.
A szószhoz minden hozzávalót jól összekeverünk (nem árt néhány órával előbb elkészíteni és hűtőben hagyni, hogy az ízek összeérjenek).
Minden szelet sajtos kenyérre teszünk 2-2 szelet sült bacont, 1 tükörtojást, párolt gombát és bőségesen megszórjuk a karikára vágott újhagymával. A végén a szósszal meglocsolva friss zöldségekkel tálaljuk.

További melegszendvicsek | reggelik - vacsorák | szendvicsek | gomba

Tárkonyos borjúragu leves




Mit is írhatnék erről a kiváló levesről?
Illatos, ízes és kellőképp bemelegíti a gyomrot, ennél többet kívánni sem lehet egy levestől, ráadásul gyorsan elkészíthető.
A tárkonyos jellegzetes illat, messziről elárulja, hogy a konyhádban valami nagyon finom készül. A puhára főtt hússal (ami borjú comb, vadhús vagy akár csirkemell is lehet) és zöldségekkel (ami variálható ízlés szerint, minél többféle, annál gazdagabb ízű lesz a lé), mindenki kedvence lesz!


Hozzávalók 4 főre:

  • 0,5 kg borjú comb
  • 0,5 dl olaj
  • 3 db közepes sárgarépa
  • 2 db közepes fehérrépa
  • 1 kis db karalábé
  • 1 kis db zeller
  • 1 nagy db vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg zöldborsó
  • 20 dkg gomba
  • 2 dl főzőtejszín
  • fél citrom leve
  • 4 db leveskocka (erőleves)
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • tárkony, só, bors, ételízesítő (ízlés szerint)
  • 1 ek liszt

Elkészítés:

A borjú combot apró kockákra vágjuk. A vöröshagymát és fokhagymát szintén. A zöldségeket tetszőlegesen aprítjuk. Egy jó nagy lábosban felhevítjük az olajat és a vöröshagymát megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húst és fehéredésig pirítjuk.
Hozzáadjuk a répákat, karalábét és a zellert. A hússal együtt 5-10 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a fűszereket is (tárkony,só, bors, ételízesítő és a felaprított fokhagyma). Majd felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk készíteni. (Kb. 2 liter.)
Beletesszük a leveskockákat és felforraljuk, majd fedő alatt takarék lángon félpuhára főzzük. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót és a gombát. Addig főzzük, míg minden megpuhul. Egy kis tálba öntjük a tejszínt, és rámerünk 3-4 merőkanál forró levest, hozzáadjuk az 1 ek lisztet és simára keverjük, majd a forrásban levő leveshez adjuk. 
Amikor elkészült hozzáadjuk az apróra vágott friss petrezselyemzöldet és a friss citrom levét (ajánlatos kóstolgatni, inkább kevesebb citromot adni hozzá, amit tálaláskor ízlés szerint pótolhatunk).



További levesek | gomba

Töki pompos (Kenyérlángos)





A töki pompos nem más, mint az amúgy kemencés lángos, vagy langalló néven ismert kenyérféle megrakva tejföllel, szalonnával, hagymával, sajttal. 
Nem vitás, hogy a magyar konyha palettáját színesíti a kenyérlángos! 
Amíg az olaszoknál ott a pizza, nekünk is megvan a saját hungarikum lepény étkünk, a töki pompos :). Sokáig feledésbe merült, de mára ismét divatba jött és a fesztiválok, vásárok nélkülözhetetlen csemegéjévé vált.
Az eredeti kemencében sül, de otthon a sütőben is érdemes kipróbálni.
Ki az aki nem szereti?

Hozzávalók 5-6 főre:
  • 50 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 2 tk kristálycukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 db főtt burgonya
  • 2 dl sós langyos főzőlé
  • 1 ek zsír
  • só, bors
  • 0,5 l tejföl
  • 3 db nagy lilahagyma
  • 25 dkg húsos szalonna (pl. kolozsvári szalonna)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg trappista sajt

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot és élesztőt. Felfuttatjuk. Sós vízben megfőzzük az apróra vágott burgonyát, majd áttörjük. Még langyosan hozzáadjuk a liszthez, sózzuk, hozzátesszük az élesztős tejet, és a zsírt. A burgonya langyos főzőlevét, apránként beleöntve összeállítjuk a tésztát. Kb. 1 órán át kelesztjük. Kizsírozott tepsibe nyomkodjuk a tésztát, majd kevés zsírral még átkenjük. Villával megszurkáljuk a tetejét.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 10 percig elősütjük, hogy a teteje szilárd legyen. Kivesszük a sütőből, majd a tejfölbe nyomkodjuk a fokhagymákat, sózzuk, borsozzuk és a tészta tetejét megkenjük vele. Rátesszük a felkockázott szalonnát és a felkarikázott lilahagymát. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal, kb. még 15-20 percig sütjük.




További sós kelt tészta | pizzák - pizzafélék

2014. április 5., szombat

Sólet római tálban



A sólet köztudottan tipikus szombati zsidó babétel. Vallási okokból, a sabbath napjára való tekintettel, a zsidó asszonyok már péntek délután betették a kemencébe a nagyszemű babból, gersliből (hántolt árpa) vagy csicseriborsóból, liba, kacsa, birka vagy marhahúsból készített ételt, hogy az a lassú tűzön másnapra megfőjön. Annak érdekében, hogy a kemencéből kivett tál meleg maradjon, dunyhával takarták le, vagyis melegágyat készítettek neki. A magyar szó eredete éppen erre utal: sólet szavunk nem másból, mint a francia chaud lit-ből (ejtsd só li, jelentése: melegágy) ered.

Hozzávalók 5-6 főre:

  • 50 dkg tarkabab
  • 10 dkg árpagyöngy (gersli)
  • 3 db vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 70-80 dkg nyers füstölt tarja vagy lapocka (esetleg füstölt libacomb vagy mell)
  • só, bors, ételízesítő
  • kb 3 ek őrölt fűszerpaprika
  • 2 db babérlevél
  • 5-6 db tojás


Elkészítés: 

A babot és a füstölt húst legalább 6 órára be kell áztatni. A római tálat is egy-két órára beáztatjuk. A tojásokat és az árpagyöngyöt alaposan meg kell mosni. Egy nagy fazékban a felaprított hagymákat olajon meg kell pirítani, majd félrehúzzuk a tűzről és a pirospaprikával jól elkeverjük. Ezután apránként vizet adunk hozzá, majd a többi hozzávalót is (bab, hús, árpagyöngy, só, bors, ételízesítő, babérlevél) bele kell rakni és még annyi vizet, hogy kb. két ujjnyira ellepje azokat. A forrástól számítva kb. 1 órán át kell főzni. Ezután a húst felszeletelve a tojásokat megmosva és az egészet egy római tálba rakjuk úgy, hogy alul és felül bab legyen, közepén a hússzeletek és a tojás. Kb. 120 fokon először egy órán át sütjük, majd kb. 3 órán keresztül 150-160 fokon. Óránként ránézünk, megkeverjük, ha kell kevés vízzel pótoljuk, hogy ne legyen száraz és még ízesíthetjük is közben, ha szükséges. (A tojásokat az utolsó 2 órában is hozzá lehet adni, vagy akár külön megfőzni, ahogyan én is tettem és csak a végén tálalni a kész sólethez.)


További egytálételek | nemzetek ételei | római tálban

2014. április 3., csütörtök

Csirkepörkölt



A magyarosnak tartott ételek zöme lédús és paprikás jellegű.
A pörkölt ilyen étel. A pörkölfélék apró kockára vágott húsból, vagy csak az állat testrészeire szétválasztott nagyobb darabokból (mint jelen esetben a csirke), paprikával fűszerezett, rövid lére főzött magyar nemzeti étel.
A csirkepörkölt valószínűleg az egyik leggyakrabban elkészített vasárnapi étel, amely a magyar konyha egyik gyöngyszeme. Készíthetjük aprólékból, egész csirkéből, de az igazi ízt az otthon nevelt, és levágott csirkéből készítve kapjuk meg.


Hozzávalók 4 főre:

  • 3 db csirke alsó comb
  • 3 db csirke felső comb
  • 1 db csontos csirkemell
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg disznózsír
  • kb. 3 tk púpozott őrölt fűszerpaprika
  • kb. 1 tk só, bors, ételízesítő
  • 2 ek pirosarany (csemege)
  • 1 db paradicsom
  • 1 db tv paprika

Elkészítés:

A hagymákat megtisztítjuk, felaprítjuk. A paradicsomot és a paprikát felszeleteljük. A húst megtisztítjuk (ha egész combot vettünk, akkor ketté vágjuk). A hagymát a zsíron kb. 5 perc alatt megdinszteljük. Ezt követően félrehúzzuk a tűzről és rászórjuk a fűszerpaprikát, majd felöntjük kb. 3 dl vízzel. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, ételízesítőt, a pirosaranyat, valamint az apróra vágott paradicsomot és paprikát. A pörkölt alapot kb. 20-30 percig előfőzzük, azután beletesszük a húst, amivel további 40-50 percig főzzük. Időnként óvatosan megkeverjük, nehogy odaégjen. Vizet már nem adunk hozzá, mert a hús ereszt magából eleget.
(Amikor csirkepaprikást készítünk, akkor a végén hozzáadunk 1-2 dl tejfölt és egyet forralunk még rajta.)
Nálunk most a leggyakrabban készített házi "sarkos" tésztával lett tálalva, máskor galuskát szaggatunk hozzá.
A fejes saláta most sem rontott az összhatáson, de bármely savanyúsággal finom lehet.


Nagymamám házi "sarkos" tésztája



Drága nagymamám sokat készítette gyermekkoromban ezt a tésztát, meg kell mondjam kicsit időigényes feladat, de megéri a fáradtságot, mert isteni finom bármilyen magyaros étel köreteként.

Hozzávalók 5-6 főre:

  • 1 kg rétesliszt
  • 4 tojás
  • 1 kk só
  • kb. 4-5 dl víz
  • kevés olaj

Elkészítés:

A lisztet szitáljuk át, majd adjuk hozzá a sót és tojásokat. Az összes vizet ne öntsük bele egyszerre, mert akkor hirtelen ragacsos lesz a tészta, inkább folyamatos gyúrás közben adagoljuk hozzá, amennyit a tészta felvesz! Az állaga akkor jó, ha nehezen nyújtható, kemény. Ha összegyúrtuk a tésztát, akkor lisztezett deszkán nyújtófával kinyújtjuk, kb 1-2 mm vastagságúra. 3 téglalap alakú részre vágjuk és a téglalapokat elkezdjük úgy vágni, hogy először a két sarkából, majd a közepéből vágunk csíkokat, ettől lesz sarkos a tészta (nem kell szabályos legyen). Az így elkészült tésztát, érdemes liszttel megszórni, hogy ne tapadjon össze. Forrásban levő sós vízben kifőzzük, leszűrjük és kevés olajjal meglocsoljuk.



További köretek | tészták

Tonhalsaláta



Egy egészséges, finom és könnyű saláta, a tonhal kedvelőinek!
A citrom miatt pedig kellemes, frissítő hatású. Csak ajánlani tudom!
Ha nincs kedvem főzni, akkor remek választás vacsorára néhány ropogós bagettel, vagy finomra pirított toast kenyérrel.


Hozzávalók 2 főre:
  • 200 g vegyes salátakeverék
  • 3 db retek
  • 3 db paradicsom
  • 1 kisebb kígyóuborka
  • 1 db lilahagyma
  • 2 db főtt tojás
  • 200 g tonhalkonzerv
  • só, bors
  • fél citrom leve
  • 4 szelet toast kenyér

Tartármártás hozzávalói:
  • 2 tojássárgája
  • 2 dl olaj
  • kb. 1 tk mustár
  • só, bors, kevés porcukor
  • ízlés szerint citromlé

Tartármártás elkészítése: 

A tojássárgákat jól elkeverjük a mustárral, majd kézi vagy gépi habverővel az olajat elkezdjük hozzá adagolni cseppenként, nagyon lassan. A végén ízesítjük csipet sóval, porcukorral, borssal és pici citromlével. Ehhez a majonézhez adunk 1-2 dl tejfölt a végén.

Saláta elkészítése:

A zöldségeket megmossuk és daraboljuk tetszőlegesen. Helyezzük egy tálba a salátát, erre kerül a paradicsom, uborka, retek és az apró kockára vágott lilahagyma. A főtt tojást cikkekre vágjuk és a zöldségek tetején szépen elrendezzük, majd a tonhal darabokkal megszórjuk. Az egészet ízesítjük sóval, borssal, kevés citromlével. A végén tartármártással meglocsoljuk. Tálaláshoz pirítós toast kenyeret készítünk hozzá.